Új brit törvény a szabad információkezelésről
2005. január 6. 09:57
Titkos dokumentumok váltak elérhetővé január elsején az információszabadságról szóló törvény értelmében Nagy-Britanniában.
A szabad információkezelés
A Public Record Office |
Az alkotmányos ügyekkel foglakozó miniszterasszony, Ashton bárónő szerint a törvény leginkább a modern korral foglalkozó történészek munkájára lesz hatással. Egész mostanáig egy nemrégiben történt esemény kutatásakor vagy a résztvevőkkel felvett interjúk alapján lehetett dolgozni, vagy ki kellett várni a 30 évet. A teljes szabadság azonban nem lehetséges: a törvény nem tesz megtekinthetővé minden dokumentumot, ugyanis a levéltári törvény mellett figyelembe kell venni például az Adatvédelmi törvény intézkedéseit is (az érdeklődők a BBC mellékletében). Így minden kritika és tiltakozás ellenére nem hozzák nyilvánosságra az iraki háborúval kapcsolatos anyagokat sem. Ashton bárónő szerint idén tavasszal az Angol Titkosszolgálat és Hírszerzés 1870 és 1939 közötti, a megalakulásra és a korai évekre vonatkozó anyaga is elérhetővé válik majd.
Az 50000 akta életkora 7 és 29 év közé tehető, és többségük a kötelező 30 éves titkosítás után sem került volna nyilvánosságra. Miért is? Az akták közül a válogatott, és a súlyos titkok témák iratainak jelzetei és témái a Levéltár oldalán is megtekinthetők.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette
- A legenda szerint csak a férfi tulajdonsokra jelentett veszélyt az elátkozott gyémánt
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát
- Winston Churchill ifjúkora
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap