Felbecsülhetetlen értékeket rejtenek a fővárosi zsidó temetők
2004. november 12. 11:07 Lukácsi Attila
Budapesti temetőkről szóló cikksorozatunk utolsó darabja a fővárosi nagyközönség előtt legkevésbé ismert zsidó temetők nyomába ered. Számtalan művészeti szempontból vagy az eltemetett neves személyiségek miatt különleges értéket képviselő sírhelyet mutatunk be, melyek megóvása nem csupán felekezeti, hanem egyetemes feladat volna.
Korábban
Óbudai temető: a budai oldal legnagyobb, működő izraelita temetője
A sírkert sokáig elhanyagolt volt, szerencsére megtisztítása, és a szertartási épület felújítása folyamatban van. Bővítésére nincs lehetőség, mert teljesen körbeöleli a köztemető. A felújítási munkálatok keretében számos szép sírkövet megtisztítottak már, például a Maros utcai pogrom, és az óbudai chevra kadisa közös emlékművét, Wellesz Gyula óbudai főrabbiét, Münz Mózesét, vagy Parczel Józsefét, az óbudai chevra kadisa főjegyzőjét.
A temetőt 1922-ben nyitotta meg az óbudai zsidó közösség 12 évvel azután, hogy a köztemetőt az 1910-es létrehozáskor három részre osztották. Ekkor az egyik részt a zsidó felekezetűeknek szánták. A temetőt Schreiber Ignác, az akkor 31 éves rabbi nyitotta meg. Beszédében a következőket mondta: "vajon ki lesz az első halott? Egyszerű ember, vagy nagy ember?" A sors fintora, hogy három nappal a temető megnyitása után Schreibert elütötte egy autó, így éppen ő lett az első, akit itt temettek el. Később idehozták Müncz Mózes, Wellesz Gyula, és Klein Gyula óbudai főrabbiknak a hamvait is, a régi óbudai temetőkből való folyamatos exhumálások során. Müncz síremléke jelentős zarándokhely, külföldről is sokan keresik fel (ortodoxok is, akik azonban nem mennek közel a sírhoz, hanem a kerítés mögül, az utcáról imádkoznak). Sírkövén látható feliratot legutóbb egy New York-i rabbi festette 1984-ben, de nemrég újrafestették. A kövén az öt héber betű jelentése: "A lelke nyugodjon az örökkévalóságban".
A II. világháború számos áldozatát temették ide, köztük a Maros utcai kórházban 1945. január 11-én történt vérengzését is. Ekkor Kun András páter nyilas különítménye megtámadta a kórházat, a betegeket kirángatták az ágyakból, és a földön rugdosták, a járni nem tudókat azonnal lelőtték, a többieket csak azután, miután megásatták velük a sírgödröt. Egy ápolónő tudott csak elmenekülni, aki kimászott a tömegsírból. A szörnyű esemény 92 halottjának emlékét egy nagy, fehér színű emlékmű hirdeti, a szertartási épülettől jobbra, és körülötte van néhány áldozat sírja is. Ennek közelében van a meggyalázott tóratekercsek, és azon áldozatok emlékköve, akik a koncentrációs táborokban lelték halálukat, hamvaikból vegyszert főztek. Ezt a hitközségből hozták ide, és egy Bibliát is temettek bele. Az emlékművek sorát az óbudai téglagyárból az Eichmann-akció keretén belül a hírhedt "gyalogmenet"-ben halálos útjukra indítottakra emlékeztető zárja.
A kiemelt fontosságú, korábban említett rabbisírokon kívül főleg helyi chevra kadisa elöljárók, és tisztviselők temetkeztek itt. A művészi, tudományos élet képviselői közül itt nyugszik a fasizmus áldozatává vált író, Gelléri Andor Endre, és a nemzetközi hírű pszichológus, Mérei Ferenc. Mérei sírjának környékét ma már felverte a gaz, pedig temetésén közel 500 ember volt jelen.
Számos kordokumentumnak is beillő sírkövet rejt a temető, főleg a városrész mára már eltűnt zsidó sírkertjeiből. Kialakítottak tömegsírokat is az exhumált hamvak részére, a Laborc utcaiak a szertartási épület mellett találhatók, míg a Táborhegyiek 1957-ben állított emlékköve dzsungelszerű növényzet mögött a temető végében. Ugyanitt - hasonlóan a Farkasrétihez - számos I. világháborús katonasír is található (szám szerint 18 sírkő maradt meg).
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.