Felbecsülhetetlen értékeket rejtenek a fővárosi zsidó temetők
2004. november 12. 11:07 Lukácsi Attila
Korábban
Az egyetlen működő ortodox zsidó temető a Gránátos utcában
Budapest egyetlen működő ortodox zsidó temetőjét nem túl könnyű megtalálni, hisz egy rendkívül gazos, elhanyagolt, egyes részein szemétlerakóként működő területen kell áthaladni a megközelítéséhez. Néhol láthatunk egy-egy kikandikáló villamossínt is, valaha itt volt a 28-as járat végállomása, amelyet egykoron nagy forgalomra terveztek.
Az 1927-ben megnyílt temető területe a Kozma utcai sírkert területéből hasították ki. Bejárata a háromosztatú ravatalozója mellett található, melyben külön terem szolgál a férfi és a női halottak mosdatására. A Kozma utcai temető ravatalozójához képest a Gránátos utcai meglehetősen puritán, az előcsarnokban a fehérre meszelt falakon mindössze egy héber nyelvű tábla látható, innen lehet bejutni a szertartástermekbe. Ezeket utólag toldották hozzá a ravatalozóhoz. A férfiak és nők számára külön szertartásszobákban asztalok és vízmelegítők találhatók. Itt végzik a szakrális halottmosdatást, ami csak élővízzel történhet, mely után a halottat a lehető leggyorsabban el kell temetni. A halott szállítást sok esetben maguk a hozzátartozók végzik. A szigorú vallási előírásokat a látogatóknak is be kell tartaniuk.
A temető legfőbb érdekessége, hogy mivel a temetkezési hagyományok szerint a sírokat nem lehet lefedni, így azok felhantoltak. A befedés csak a híres emberek esetén lehetséges sátortetőhöz hasonló eljárással. Itt nyugszik az Alma utcai szeretetotthon II. világháborúban meggyilkolt száz bentlakója is. Az ortodox főrabbik közül Weisz Márton és Schück Jenő, valamint Kohn Mór, a Dob utcai ortodox talmud-tóra és jesiva tanára, továbbá Sächter Ármin és Weisz Mátyás, az ortodox chevra kadisa egykori elnökei.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.