Ősi várost találtak a perui dzsungelben
2004. augusztus 20. 12:59
Az inka hódítás előtti, ősi falakkal övezett városkomplexumot találtak az Amazonas-menti dzsungelek mélyén, Peruban. A város 1300 évvel ezelőtt élhette fénykorát, és 10 000 ember élhetett benne.
Korábban
Tökéletes épségű múmiák
Amerikai és perui felfedezők már egy hónapja járták Peru északi esőerdőinek dzsungelét egy elveszett nagyváros nyomai után kutatva, mikor rábukkantak a pompás romokra. A város az első feltételezések szerint fénykorában 10 000 ember otthona lehetett.
A kőből épült város a tengerszint felett 2800 méterrel fekszik, 100 négyzetkilométeren terül el, és öt nagy várépületből áll. Sean Savoy, az expedíció vezetője a Reutersnek elmondta: a várost körbevevő falakon faragványok és figurális ábrázolások is láthatók.
"Hatalmas várost találtunk... mely telis-teli van faragott kövekkel és 10 méter magas falakkal" - nyilatkozta Savoy, aki csapatával szinte áthatolhatatlan bozóton jutott keresztül, míg augusztus 15-én rábukkant a szenzációs épület-együttesre.
A várost összenőtt faóriások, tavak és vízesések övezik. A felfedezők jó állapotban fennmaradt sírokat találtak, bennük pedig múmiákat, melyeknek még a foga is megmaradt. A holttestek - Savoy szavai szerint - "szinte tökéletesen megmaradtak".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap