Ősi várost találtak a perui dzsungelben
2004. augusztus 20. 12:59
Korábban
A felfedezők: apa és fia
A teraszos földművelés nyomai és a kőből faragott vízcsatornák alapján arra következtetnek, hogy a városkomplexum az eddig kevéssé ismert Chachapoyas kultúra lakhelye lehetett.
Az 1500-as évek elején Peruba érkező spanyol konkvisztádorok korai visszaemlékezései alapján tudjuk, hogy a Chachapoyasok világos bőrűek, magas termetűek és harcos természetűek voltak. A kivételes felfedezés után egész biztos, hogy hamarosan sokkal több is kiderül róluk.
Savoy elmondta: csoportja egy inka település nyomait is fellelte a városban. A lelet alátámasztja azt az elképzelést, mely szerint a chachapoyasokat az inkák hódították meg, akik a mai Ecuadortól Chiléig uralták a területet 1300 és 1500 között.
Az újonnan felfedezett várost a közeli Saposoa faluról Gran Saposoának nevezték el. A csoport már meg is kezdte a terület előzetes térképrajzainak elkészítését. Ez a felfedezés a harmadik olyan romfeltárás, ami egy Savoy nevéhez köthető. 1964-ben Sean apja, Gene Savoy találta meg az inkák utolsó menedékét a Peru déli részén fekvő Cuzco-régióban. Gene Savoy egy évvel később részt vett az észak-perui Gran Pajaten szent városának feltárásában, és elkísérte fiát Gran Saposoa felkutatására is.
Peru leghíresebb régészeti felfedezése az amerikai Hiram Bingham nevéhez fűződik, aki Cuzcohoz közel, 1911-ben bukkant rá a híres Machu Picchu romjaira. Egész Dél-Amerika legismertebb városát, Machu Picchut ma évente közel félmillió turista keresi fel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap