Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
2018. január 12. 17:56
2018. január 12-én került sor a Magyar Tudományos Akadémia Felolvasótermében Glant Tibor A Szent Korona amerikai kalandja és hazatérése című kötetének bemutatójára. A könyv a Szent Korona és a magyar koronaékszerek Magyarországra való visszatérésének 40. évfordulója alkalmára íródott.
Korábban
A könyvbemutató első részében Pálffy Géza, az MTA „Lendület” Szent Korona Kutatócsoportjának vezetője ismertette röviden a kutatócsoport elmúlt években végzett munkájának eredményeit. A 2012-ben indult projekt célja, hogy interdiszciplináris kutatói módszerekkel és széles nemzetközi együttműködésben vizsgálja a Szent Korona és a magyar koronázási ékszerek 1526 és 1916 közti történelmét.
Pálffy elmondta, hogy a kutatócsoport munkája során számos új eredmény is napvilágot látott. Így például előkerült a koronázási jelvények eddigi legkorábbi hivatalos leltára 1622-ből, sőt sikerült „újra-felfedezni” a koronázási cipőt is, amely sokáig elfeledetten állt a Nemzeti Múzeum raktárában. A történész beszélt továbbá arról is, hogy a közelmúltban önálló kötetet szenteltek az „elfeledett koronázóvárosnak”, ugyanis bár mára szinte teljesen kikopott a köztudatból, a 17. század folyamán három alkalommal is Sopronban helyezték a magyar király fejére a koronát.
Ezt követően a neves amerikakutató, Frank Tibor beszélgetett a Debreceni Egyetem docensével, újonnan megjelent A Szent Korona amerikai kalandja és hazatérése című kötetéről. Ennek során a szerző elmondta, hogy a korona és a koronázási ékszerek meglehetősen kalandos úton jutottak el a tengerentúlra. Magyarország területéről a második világháború végén a nyilasok parancsára a koronaőrség szállította el a mai Ausztria területére. A koronaőrök itt végül amerikai katonáknak adták meg magukat, így a klenódiumok amerikai kézre kerültek.
A korona ezt követően egy speciális amerikai alakulat, a muzeológusokból és restaurátorokból toborzott „Monuments Men” ellenőrzése alá került. Ennek során előbb Wiesbadenben, majd Münchenben őrizték és állították ki, majd végül 1953-ban szállították az Egyesült Államokba, ahol az amerikai aranykészlet „otthonául” is szolgáló Fort Knoxban őrizték.
A hidegháborús enyhülés és ezzel párhuzamosan az amerikai-magyar kapcsolatok normalizálódásával az 1970-es években újra napirendre került a Szent Korona visszaadása Magyarországnak. Jimmy Carter javaslata nagy vihart kevert, még kongresszusi vita is keveredett belőle. Érdekesség, hogy a visszaszolgáltatás egyik legélesebb kritikusai az amerikai magyar emigráció politikailag aktív tagjai közül kerültek ki, akik a korona szimbolikus jelentőségét hangsúlyozva, nem akarták, hogy a koronaékszerek a Kádár-rendszer és a szovjet fennhatóság legitimációs eszközévé váljanak. Az amerikai diplomácia végül úgy oldotta fel ezt a problémát, hogy az 1978. január 6-án lezajlott ünnepségen Cyrus Vance nem Kádárnak, hanem a Parlament épületében a házelnök Apró Antalnak – mint a nép képviselőjének – adta át a Szent Koronát.
A koronázási ékszerek ezután a Nemzeti Múzeumba kerültek, ahol restaurálás után január 31-én állították ki a nyilvánosság elé. A páratlan történelmi relikvia jelentőségét mutatja, hogy az elkövetkező egy év leforgása alatt közel kétmillió ember kereste fel a kiállítást.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap