Elszámolták a marathóni futás idejét
2004. július 20. 15:30
Csillagászati nyomozómunka derítette ki, hogy a marathóni csata eddig vélt időpontja tévedés volt - adta hírül a Nature.
Az i. e. 490-ben vívott ütközetben sikerült a görögöknek első ízben győzedelmeskedniük a perzsák felett szárazföldön. "A győzelem jócskán megnövelhette az athéniak önbizalmát, hiszen világossá vált számukra: sikeresen szembe tudnak szállni a perzsákkal" - nyilatkozta John Lazenby, a Newcastle Egyetem történésze. "Ha viszont a perzsák nyertek volna, biztos meghódították volna a görög területeket."
A jól ismert legenda szerint mikor a csata véget ért, a görögök hírnököt küldtek a 42 kilométerre fekvő Athénba. Ez volt a világ első marathóni futása. Mikor a hősi hírhozó megérkezett a városba, a következő szavakkal esett össze: "Örvendezzetek, győzedelmeskedtünk!", majd a kimerültségtől azonnal meghalt. A legtöbb történész azonban úgy véli, hogy a történetnek ez a része csupán mítosz.
A marathóni csata általánosan elfogadott időpontja i. e. 490. szeptember. 12-e. Ezt a tizenkilencedik századi történész, August Boeckh állapította meg Hérodotosznak a csata után nem sokkal írt műve alapján (A görög-perzsa háború). Hérodotosz ugyanis leírja, hogy az athéniak segítségül hívták a 240 km-re állomásozó spártai sereget is a perzsák ellen. A spártaiak a Karneia-ünnep vallási kötelezettségei miatt azonban csak késve indultak az athéniak segítségére. Boeckh a Karneia-ünnep időpontját az athéni naptárral egybevetve számította ki a csata időpontját.
"Azt vettük észre, hogy Boeckh datálási eljárása, mely az athéni naptárat használja, tele van komoly hibákkal" - mondta Donald Olson, a Texasi Állami Egyetem csillagásza. "Mivel a Karneia spártai ünnep volt, megvizsgáltuk a spártai naptárat" - folytatta. Bár mindkét naptár a holdciklusokat követi, mégsem azonosak. Amíg az athéni év a nyári napforduló utáni első újholddal kezdődik, addig a spártai év az őszi napéjegyenlőség utáni első teliholddal kezdődik.
Olson és munkatársai kiszámolták, hogy az i.e. 491-490-es évben 10 újhold volt az őszi napéjegyenlőség és a nyári napforduló között, eggyel több mint szokott. Ennek oka egyszerű: a szoláris év nem egyszerűen a lunáris hónapok megsokszorozódásából áll össze. Ebből következik, hogy a spártai naptár egy hónappal az athéni előtt járt abban az évben, így a marathóni csata az eddig gondolt szeptember helyett augusztus 12-én volt. A futó ezek szerint a nyári hőségben szívrohamot kaphatott, ezzel magyarázható az összeesés.
Lazenby azonban továbbra is szkeptikus Olsonék elképzeléseivel kapcsolatban: "A marathóni futásnak nagyon kevés bizonyítéka van. Nincs is említve egész Plutarkhoszig, aki viszont a csata után 500 évvel élt. Azt pedig, hogy Plutarkhosz honnan vette a történetet, nem tudjuk." Lazenby szerint a történet olyan epizód, amit a kortárs Hérodotosz biztos nem hagyott volna ki a hasonló eseményeket felvonultató művéből.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap