2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből
Murányi András

Az elkábított válogatott

Huszonnégy éve futball-lázban égett az ország, kétség sem volt afelől, hogy Mezey György zseniális válogatottja – amely 1985-ben az első helyet foglalta el a tekintélyes World Soccer év végi toplistáján – minimum „beállítja” az 1938-as és az 1954-es vb-döntőt

Esterházy Márton, a válogatott szélsője, aki a „húsvéti” braziloknak, majd a vb-n a kanadaiaknak is rúgott gólt, a Múlt-kor kérdésére csak legyint: „Hát, ha alvás közben lehet vérdoppingoltatni, akkor nyilván álmunkban kaptuk az adagokat. Komoly emberek tudják azt is, hogy Tatán hová ástuk el az ampullákat...” Bognár ugyancsak mosolyog: „Egyrészt arról nyilván tudtam volna, ha vércserét hajtanak végre rajtam, másrészt nem is volt nekünk ehhez profi stábunk; a csapatorvos egy injekciót se szívesen adott be. Kaptunk mindenféle bogyókat, például C-vitaminokat, de többen be sem szedték azokat, márpedig a szovjetek elleni mérkőzés előtti tünetek mind a tíz mezőnyjátékosnál jelentkeztek és ugyanannyi ideig tartottak.”

Ha valahol, hát itt lehet a titok.

Az együttes csütörtökön még pörög a kiscsapat ellen, hétfőn pedig kábult a szovjetekkel szemben.„A meccsnap reggelén még minden rendben volt, a buszon, a stadionba menet se éreztük magunkat rosszul – réved a múltba Bognár. – Melegítés közben viszont szédülni kezdtem, de ezt nem mertem jelezni. Aztán Nagy Anti, akivel párban mozogtam, odaszólt: »Gyuri, nem szédülsz?« Dehogynem, Anti, sőt, minden szovjetből kettőt látok. Mire Nagy gyorsan végigkérdezte a többieket; mindenki ugyanarra panaszkodott. Kábák voltunk, lassúak.”

Esterházy a fejét vakarja: „Csapatnyi ember sosem reagál ugyanúgy ételre, hőmérsékletre, edzésmunkára, satöbbire... Ehhez képest a szovjetek ellen mindannyian tompák voltunk, fogalmam sincs, miért. Mi, játékosok soha nem tudtunk semmit, nekünk nem mondtak egy szót se. Nem kezeltek bennünket felnőttként, találgattunk, mikor, mi van éppen.”

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2010. nyár számában olvasható.

Előfizetési lehetőségek

Digitális

Digitális formában
szeretnék előfizetni
a magazinra vagy korábbi
lapszámot vásárolni

vásárolok

Nyomtatott

A magazin nyomtatott
verziójára szeretnék
előfizetni vagy már korábban
megjelent lapszámot vásárolni

vásárolok
Bezár