Elfoglalta a krizantémtrónt az új japán császár
2019. október 22. 11:43 MTI
Hivatalosan is trónra lépett Naruhito, az új japán császár kedden. Apja, Akihito japán császár 30 évig uralkodott, de április végén egészségügyi gondokra hivatkozva, lemondott a trónról.
Korábban
"Trónra léptem az alkotmány és a császári házra vonatkozó törvénnyel összhangban. Esküszöm, hogy az alkotmány szerint fogok cselekedni, és teljesíteni fogom kötelességemet az állam és a japán nép egységét jelképezve" - mondta Naruhito a császári palotában tartott ceremónián.
Az ünnepségen 190 országból és nemzetközi szervezetből mintegy kétezer rangos vendég, külföldi uralkodó és közjogi méltóság vett részt, köztük Áder János köztársasági elnök.
Naruhito fellépett a hatalmas - 6,5 méter magas, 8 tonnás - krizantémtrónra, a Takamikurára, és onnan mondta el a trónfoglaló beszédét. Az ötvenkilenc éves Naruhito uralkodásával kezdetét vette a reiva, vagyis a gyönyörű harmónia korszaka.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2013
- Shakespeare elveszett világa
- Bájitalok a régmúltból
- Grace Kelly és Rainier: monarchia á la Hollywood
- Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
- Domján Edit-Szécsi Pál: egy szerelem tíz hónapja
- Magyar űrhajósok a zűrben
- A Tenkes kapitánya
- Garibaldi magyar parancsnoka
- Az évszázad magyar műkincsrablása
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap