Hogyan vezetett egy kéztörés minden idők egyik legsikeresebb regényéhez?
2018. november 8. 10:52 MTI
118 éve, 1900. november 8-án született Margaret Mitchell amerikai írónő, az Elfújta a szél című világsikerű regény szerzője. Scarlett O'Hara romantikus története az amerikai polgárháború időszakát és az azt követő újjáépítést íveli át, egyértelműen a Dél álláspontját eszményítve.
Korábban
Margaret Munnerlyn néven Atlantában látta meg a napvilágot. Orvosi tanulmányait félbe kellett hagynia, ezután az Atlanta Journal munkatársa lett. Amikor a szorgos újságírónő a húszas évek végén eltörte a karját, s a kényszerű tétlenség idején kockás füzetekbe regényt kezdett körmölni, még maga sem sejtette, hogy minden idők egyik legsikeresebb könyvét veti a papírra. Scarlett O'Hara romantikus története az amerikai polgárháború időszakát és az azt követő újjáépítést íveli át, egyértelműen a Dél álláspontját eszményítve. Az Elfújta a szél rendkívül olvasmányos, de művészi értékét tekintve csupán a szórakoztató irodalom szintjét üti meg, ennek ellenére - vagy éppen ezért - minden idők egyik legnagyobb könyvsikerének bizonyult.
A csaknem ezer oldalas mű 1936. július 6-án jelent meg, s a Biblia után máig ez a legolvasottabb könyv az Egyesült Államokban. Az első öt év alatt három és félmillió példány talált gazdára, volt, amikor egyetlen napon ötvenezer példányt adtak el. A regényt minden jelentősebb nyelvre lefordították (magyarul először 1937-ben Kosáryné Réz Lola fordításában jelent meg), becslések szerint még ma is kétszázezer példány kel el belőle évente. Filmjogait még 1936-ban 50 ezer dollárért vette meg a jó szimatú producer David O. Selznick - elsőkönyves szerzőnek ennyi pénzt addig még nem fizettek.
A filmváltozat 1939-ben készült el, szintén rekordnak számító 3,9 millió dollárért Victor Fleming rendezésében, Vivien Leigh és Clark Gable főszereplésével. A befektetett összeg minden centje busásan megtérült, a kilenc Oscar-díjjal kitüntetett alkotás máig a legnagyobb bevételt hozó film (számításba véve az inflációt is). Margaret Mitchell az óriási siker és a könyvkiadók ostroma ellenére sem volt hajlandó a történet folytatására, holott műve nem úgy ér véget, ahogy ezt egy romantikus szerelmi történettől az olvasók elvárták. Az írónőnek később erre módja sem lett volna, atlantai háza előtt gázolta halálra egy részeg taxisofőr 1949. augusztus 16-án. A közakarat azonban kikényszerítette a folytatást, a megbízást 1988-ban a közepesen sikeres történelmi tárgyú alkotásaival ismertté vált Alexandra Ripley kapta meg. Ő előtanulmányként hatszor olvasta el a regényt, sőt kéziratos másolatokat is készített, hogy beleélje magát annak stílusába.
A Scarlett 1991-ben jelent meg egyszerre negyven országban, tizennyolc nyelven. A könyv nők millióinak körében aratott sikert, a kritikusok részéről azonban lesújtó bírálatban részesült. A Scarlettből 1993-ban nyolcórás tévéfilmsorozat készült, amelynek nézettsége ugyan igen magas volt, de távolról sem bizonyult olyan sikeresnek, mint az Elfújta a szél. Érdekesség, hogy elkészült a regény „ellenpólusa” is, amely a rabszolgák szemszögéből beszéli el a történetet, de ennek megjelenését az örökösök megakadályozták. Margaret Mitchell atlantai háza ma turistaattrakció, miként a közelben berendezett, a könyvnek és a filmnek szentelt múzeum, és az elképzelt O'Hara ültetvény, a Tara regénybeli helyén létesített másik múzeum is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap