Leégett a brazil Nemzeti Múzeum páratlan történelmű épülete
2018. szeptember 3. 18:54 MTI
Hatalmas tűz pusztított vasárnap este a Rio de Janeiró-i brazil Nemzeti Múzeumban: a televíziós híradások tanúsága szerint lángba borult a múzeum történelmi épületének szinte egésze – az igazgatóság ugyanakkor azt közölte, hogy senki sem sérült meg, miután a tűz kitörésekor már zárva volt a Sao Cristóvao városrészben álló egykori palota.
Korábban
Az okozott károkra vonatkozó becslések egyelőre nincsenek, helyi médiajelentések szerint azonban az idén 200 éves múzeum kiállítási tárgyainak nagyobbik része valószínűleg megsemmisült vagy megrongálódott.
Brazília egyik legrégebbi múzeumáról és a kontinens egyik legfontosabb kiállítási intézményéről van szó, amely 1892 óta működött ebben a formájában, és hatalmas geológiai, botanikai, paleontológiai és archeológiai gyűjteményt halmozott fel. A dél-amerikai térségből származó darabokon kívül a múzeum egyiptomi múmiákkal, ógörög és római kori szobrokkal és etruszk kincsekkel is rendelkezett.
Maga az épületegyüttes 1808 és 1821 között a gyarmatosító portugál királyi család rezidenciája volt, 1822 és 1889 között a brazil császári család lakott benne, majd 1889-től 1991-ig a köztársasági alkotmányozó gyűlés működött a falai között, mielőtt 1892-ben úgy döntöttek, hogy az 1818-ban VI. János király által alapított Nemzeti Múzeum kapja meg. Paulo Knauss, a történeti múzeum igazgatója a GloboNews tévéadónak nyilatkozva a brazil kultúra tragédiájának nevezte a tűzesetet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap