Parancsjelző telegráf és békebeli hangulat – időutazás a századforduló gőzhajóinak világába
2017. január 26. 10:26 MTI
Szerdától látogatható a Közlekedési Múzeum A századforduló gőzhajói című, megújult állandó kiállítása a Vigadó téren állomásozó Kossuth Múzeumhajón. A tárlat a hét minden napján ingyenesen tekinthető meg.
Korábban
Az új állandó tárlat az 1913-ban eredetileg Ferenc Ferdinánd Főherceg névre keresztelt hajó születésének és működésének korszakát felelevenítve mutatja be korábban még nem látott dokumentumok segítségével a századforduló híres gőzhajóit, így a számos magyar és nemzetközi protokolláris esemény helyszínéül szolgáló, eredetileg Zsófia Hercegnő nevet viselő sétahajót, a korabeli pozsonyi és budapesti átkelőhajózást, valamint a Vaskapu-csatorna hajózástörténetét - olvasható a múzeum közleményében.
A száznégy éves műemlék Kossuth-hajó az egyetlen, eredeti formájában fennmaradt termes személygőzös Magyarországon. Fedélzetén a hajózás számos érdekes relikviája megtalálható, így a jármű teljes egészében megmaradt gőzgépe és lapátkereke, valamint a gőzműködtetésű kormányszerkezet is. A kiállításban az egykori hajózási társaságok díszegyenruhái és díszkardjai mellett olyan hajós relikviák is szerepelnek, mint például a parancsjelző telegráf, a századfordulós hangulatot pedig egy korabeli bútorokkal berendezett kabin idézi meg.
A tárlat a helyszínhez igazodva a Kossuth-hajó modelljével indul. A hozzávetőlegesen ezer fő befogadóképességű, eredetileg termesgőzösnek épült hajó később vidékről szállította a kofákat és friss árujukat Budapestre. A számos névváltáson átesett jármű 1944-es Ausztriába menekítése révén élte túl a II. világháborút és egészen 1979-ig közlekedett a Dunán.
A dunai hajózási vállalatok története mellett külön rész emlékezik meg a Duna gyöngyszemeként is emlegetett Zsófia Hercegnő luxusgőzösről, amelynek fedélzetén számos uralkodó, történelmi személy megfordult II. Vilmos német császártól Jamamoto Iszoroku japán admirálisig. A Közlekedési Múzeum szándéka, hogy az egyedülálló értéket képviselő múzeumhajóra ezzel a kiállítással és terveik szerint a későbbiekben itt megvalósuló programokkal is felhívják a figyelmet. A tárlat a hét minden napján ingyenesen tekinthető meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti
- Lumbini buddhista szobrai
- Féllábbal is a színpad sztárja maradt
- Kezdetben még nagy felháborodást keltett Claude Monet festészeti stílusa
- Biedermeier mindennapok címmel nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában
- Munkácsy Mihály Golgotája a Szépművészeti Múzeumban lesz látható
- Rodin utánzójának tartották, de egyedi líraiság jellemezte Camille Claudel szobrait
- Új állandó kiállítás nyílt a Néprajzi Múzeumban
- A magyar népi kultúra kincseivel várja az érdeklődőket a Néprajzi Múzeum új állandó kiállítása
- Felgyújtották az Eureka Hotelt a lázadó bányászok tegnap
- 10 kivégzés, ami nagyon félresikerült tegnap
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József tegnap
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon tegnap
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! tegnap
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti tegnap
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő tegnap
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága tegnap