Elfeledett maja várost fedezhetett fel egy 15 éves a Google térképén
2016. május 12. 17:05
Egy kanadai tindézser a szobájából fedezhetett fel egy ősi maja várost a Yucatán-félszigeten, amihez mindössze a Google térképét, egy csillagtérképet, valamint az agyát használta. Felfedezését műholdképek is igazolhatják.
Korábban
A quebeci Saint-Jean-de-Mathában élő William Gadoury régóta megszállottja a közép-amerikai civilizációnak, különösen az foglalkoztatja, hogy az ősi maják miként döntötték el, hová építik fel városaikat. „A maják kiváló építészek voltak, azonban gyakran olyan helyet választottak településeik számára, amelyet gyakorlati ok abszolút nem igazolt – például távol a folyóktól és a termékeny területektől” – mondta a fiatal kutatójelölt az CBC News-nak. „Azt is tudjuk azonban, hogy remek csillagászok voltak, így ebből próbáltam kiindulni” – tette hozzá.
Gadoury 22 darab maja csillagképet tanulmányozott, és úgy vélte, hogy az alakzatok csillagai – ha a csillagtérképet a földrajzi atlasz fölé helyzetük – pontosan lefedtek 117 ismert várost. Majd mikor a 23. csillagképet kezdte el tanulmányozni, rájött, hogy az egyik égitesthez nem tartozik egy maja település sem, adta hírül a News Discovery.
Ezt követően felvette a kapcsolatot a Kanadai Űrügynökséggel (CSA), ahol bemutatta Daniel De Lisle csillagásznak az elméletét. A gimnazista hozzáférést kapott a nagyfelbontású műholdfelvételekhez is, amelyek megerősítették elméletében. A Yucatán-félsziget sűrű növényzete alatt Gadoury valóban egy esetleges ember alkotta építményre, illetve egy elveszett maja városra bukkanhatott. Ezt megerősítik a csillagászati számításai is; úgy véli, piramisok maradványaira bukkanhatott.
De Lisle ugyanakkor elég óvatosan fogalmaz: „valóban egyenes szerkezetek láthatók a műholdtérképen, ami azt sugallja, hogy lehet valami a sűrű erdőség mélyén” – magyarázta a kutató az The Independentnek. „Talán egy emberi alkotásról lehet szó” – tette hozzá. Gadoury egyébként már el is nevezte a várost K’aak Chi, azaz a Tűz szájának. Tanulmánya nemsokára egy tudományos folyóiratban is megjelenik, míg a következő évben Brazíliába hívták egy konferenciára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap