Állítása szerint kakassá változtatott egy ellenzékit a karibi diktátor
2016. április 27. 14:13 Czókos Gergő
„Mi Docunk, ki örök időkre a Nemzeti Palotában vagy, szenteltessék meg a Te neved a jelen és a jövő nemzedékei által. Legyen meg a Te akaratod, amint Part-au-Prince-ben, úgy vidéken is. A mi új Haitinket add meg nekünk ma, és soha ne bocsáss meg a hontalanoknak, akik minden nap rágalmat szórnak országunkra. Vidd őket kísértésbe, és ne szabadíts meg őket a gonosztól. Ámen.” A haiti iskolások minden reggel ezzel a félelmetesen abszurd Miatyánk-parafrázissal indították a napot François „Papa Doc” Duvalier rémuralma idején. Hogyan lett az elismert és köztiszteletben álló orvosból néhány év alatt az egész országot rettegésben tartó diktátor, akitől még közeli szövetségesei is féltek?
Korábban
A nincstelen tanító fiaként született François – miután egy évet a Michigani Egyetemen is tanult – vidéki orvosként kezdte pályafutását. A szorgalmas, kedves doktort páciensei annyira megkedvelték, hogy Papa Doc néven kezdték szólítani. Becenevét élete végéig büszkén viselte. Duvalier népszerűségét kihasználva politikai pályára lépett, és bár néhány évre vissza kellett térnie orvosi praxisához, a hadsereg tábornokainak támogatását élvezve 1957 szeptemberében elnökké választották.
Már kampányában is a szegénységben élő fekete lakosságnak az országot vezető mulatt kisebbség elleni revansvágyára apellált, és később is ez maradt politikájának vezérfonala. Megválasztását követően háttérbe szorította az őt hatalomra juttató tiszteket, majd 1961-ben előrehozott választáson – egyetlen ellenszavazat nélkül – elérte mandátuma meghosszabbítását, a három évvel későbbi referendum révén pedig örökös elnöknek nyilvánította magát. Bár minden szavazócédulán eleve be volt jelölve az „igen” rubrika, 3 ezren mégis ellene szavaztak.
Czókos Gergő teljes cikkét keresse a Múlt-kor tavaszi számában
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke
- Az első világháború valódi arcát mutatta meg regényeiben Erich Maria Remarque
- A részecskekutatás egyik alapeszközét alkotta meg tanítványával Hans Geiger
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Magánhírszolgálat létrehozásával igyekezték növelni üzleti előnyüket a Fuggerek
- Taktikai hibát követhettek el a németek az angliai csata során
- Teljes kudarccal zárult a müncheni túszdráma a német hatóságok felelőtlensége miatt
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Egy magyar vállalkozó szárnyai alatt kezdte karrierjét Ferdinand Porsche
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap