Magyar haditengerészek sírja lett egy évszázada az Adriai-tenger
2016. január 19. 17:30 MTI
Megemlékezést tartottak kedden Horvátországban, a magyar haditengerészet pulai emlékművénél, ahol Rubovszky György és Vejkey Imre, a Kereszténydemokrata Néppárt két frakcióvezető-helyettese és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke helyezett el koszorút.
Korábban
A Kereszténydemokrata Néppárt közleménye szerint az ünnepségen Vejkey Imre felidézte, hogy száz éve, 1916 januárjában az első világháborúban, a Budapest hadihajó a Cattarói-öbölben támogatta a hadsereg szárazföldi hadmozdulatait. A politikus kitért arra is, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia rendelkezett a világ hetedik legnagyobb és legkorszerűbb flottájával, amelyek kötelékében több mint húszezer magyar szolgált. Az Adriai-tengeren folytatott heves ütközetekben sok egykori honfitársunk halt hősi halált.
A közleményben kitértek arra is, hogy a magyar hősök sírjait Pulában elő honfitársaink napjainkban is látogatják, a haditengerészek áldozatvállalására pedig márványtábla is emlékezteti az utókort. Az Adriai-tenger partja közelében fekvő temető Európában az egyik legnagyobb sírkert, 150 ezer hősi halott végső nyughelye, ott nyugszanak a Szent István csatahajó tengerészei is - olvasható a közleményben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.