Hősi panteont alakítanának ki a Fiumei úti sírkertben
2015. március 20. 10:49 MTI
Hősi panteonná alakítaná át a Fiumei úti Nemzeti Sírkert 52-es parcelláját a Honvédelmi Minisztérium (HM). A Nemzeti Örökség Intézetével történő egyeztetések után a tervek szerint ide helyezik majd át végső nyugalomra a legkiemelkedőbb vitézi tetteket végrehajtó, vagy a honvédelem ügyét példaértékű módon szolgáló magyar katonák földi maradványait - mondta a tárca társadalmi kapcsolatok és háborús kegyeleti főosztályának osztályvezetője.
Korábban
Maruzs Roland hozzátette: az első világháborúban harcolt és a Mária Terézia Katonai Rend lovagkeresztjével kitüntetett, később a magyar katonai ejtőernyőzést megalapító, vitéz Bertalan Árpádot valamint a második világháborúban Magyar Tiszti Arany Vitézségi Éremmel kitüntetett és 1944 nyarán hősi halát halt vitéz Barankay Józsefet már újratemették ebben a parcellában. Az első világháborúban például 34 magyar tiszt részére adományozták a Mária Terézia Katonai Rend valamelyik fokozatát. Közülük többen napjainkban méltatlan helyen nyugszanak, sokuknak egyszerű fakereszt jelzi a nyughelyét, de előfordul olyan is, hogy a "Nagy Háború" kiemelkedő magyar hősének nincs már meg a síremléke.
Az 52-es parcella átalakításával az a cél, hogy egy olyan katonai parcella és emlékhely jöjjön létre, ahol a két világháború legkiválóbb katonái előtt róhatják le kegyeletüket az odalátogatók, de azoknak a katonáknak a földi maradványait is áttemetnék, akik a XX. századot megelőzően részesültek a legmagasabb elismerésben és még fellelhető a sírjuk - tette hozzá Maruzs Roland. Az alezredes elmondta, hogy több mint harminc országban nyugszanak magyar katonák, legnagyobb számban az egykori Szovjetunió utódállamai területén. Az egyik érdekesség, hogy az orosz hadisírgondozó partner nemrég jelezte, Vlagyivosztokban is talált egy első világháborús hadifogoly emlékművet német, török és magyar felirattal. De Kínában, sőt Japánban is vannak eltemetett magyar katonák.
Külföldön és belföldön számos első világháborús temető és emlékmű felújítása szerepel a tárca tervei között a centenáriumi emlékévek alatt. Ezek közül kiemelte az 1951-ben lerombolt váci első világháborús emlékmű helyreállítását, amely az önkormányzat és társadalmi szervezetek együttműködésével valósul meg a honvédelmi tárca támogatásával. Az emlékmű felavatására május utolsó vasárnapján a Magyar Hősök Emlékünnepén kerül sor.
Az emlékművek, temetők, sírhelyek gondozása, felújítása és a programok szervezése mellett az adatbázis-szerkesztés is a fontos feladatok közé tartozik - mondta az alezredes. A minisztérium célja, hogy a háború végének évfordulójáig, 2018 novemberéig elkészülhessen egy olyan átfogó első világháborús veszteséget nyilvántartó adatbázis, amilyen papíralapon már létezett, de az ötvenes években megsemmisítették azt.
A világháborús hősi halott katonák veszteségi adatbázisát tartalmazó honlapot 2011. december 8-án indította el a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya a www.hadisir.hu címen. A honlapon összesen 175 000 hősi halált halt katona adata található meg, ezek közül 100 000 első világháborús hősi halott adata a napokban került föl a honlapra. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik hiteles adatokkal, dokumentumokkal vagy fényképekkel tudják kiegészíteni a honlap tartalmát a hősi halottakra vonatkozóan.
Maruzs Roland felidézte, hogy a világháborús centenárium jegyében két hadtörténész kollégájával - Szentváry-Lukács Jánossal és Illésfalvi Péterrel - elkészítette a Hősök naptárát. A www.katonahoseink.hu című honlapon elérhető naptárban az aktív naptári napra kattintva található meg az a magyar hős, aki száz éve az adott napon valamilyen különleges fegyvertényt vagy haditettet hajtott végre. A leírás mellett gyakran a katona fotóját, kitüntetését vagy a csapattest jelvényét is megtekinthetik az érdeklődők. A HM és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megállapodása nyomán pedig tavaly december óta egyperces összeállításokban a Kossuth Rádióban is hallható, hogyan harcolt a magyar katona az első világháborúban.
Az év egyik legjelentősebb programjaként az Isonzó Expressz nevű különvonat szervezését emelte ki. A szerelvény idén július 20-án indul négynapos körútra az egykori olasz hadműveleti területre, a résztvevők megemlékezéseken, előadásokon vehetnek részt az isonzói-csaták helyszínén. Bővebb felvilágosítást a www.isonzoexpressz.hu oldalon találhatnak az érdeklődők. Az alezredes szólt továbbá arról, hogy a Ludovika hallgatói is zarándokútra mennek 2015 nyarán, felkeresve az első világháborús olasz és szlovén hadszíntereket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez 2024.10.03.
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására 2024.10.03.