Felújítják az 1. világháborús honvéd sírokat
2015. március 16. 10:08 MTI
Felújítják 2018-ig a Kárpát-medence valamennyi első világháborús honvéd sírját és emlékművét - jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Hódmezővásárhelyen.
Korábban
A magyar kormány kötelességének érzik, hogy 1914 és 1918 százéves évfordulója alkalmából 2018-ra a Kárpát-medence minden első világháborús honvéd sírját és emlékművét újra felavassák, méltó formában adják át az utódoknak - mondta a politikus a sóshalmi olvasókörben a Kriván Ferenc által 1925-ben Belsőszőrháton felállított első világháborús emlékmű újraavatása alkalmából rendezett ünnepségen. A miniszter emlékeztetett rá, az első világháború 660 ezer magyar áldozatot követelt.
Lázár János felidézte, 1914-ben Hódmezővásárhelyen 66 ezren éltek, és nem volt olyan család, amelyből ne soroztak volna be valakit. A háború első néhány hónapjában 15 ezer fiatal vonult be. Ezzel a település Orosháza mellett a történelmi Magyarország azon városa, ahonnan lakosságarányosan a legtöbb honvédet sorozták be - tudatta a politikus. Hozzátette: feltehetően azért, mert Vásárhely és Orosháza az 1867-1914 közötti politikai rendszer szimbolikus ellenzéki, függetlenségi 48-as városai voltak.
A déli szerb fronton, majd Galíciában és végül több éves küzdelem során az olasz hadszíntéren háromezer hódmezővásárhelyi fiatal veszett oda. Ötvenhetük nevét őrzi az újraavatott emlékmű - mondta a miniszter. "Nekünk hódmezővásárhelyieknek nagy áldozat volt az első világháború kihívása. A hősiesség előtt mindenképpen tisztelegnünk érdemes" - hangsúlyozta Lázár János.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap