Down-szindrómás volt az 1500 éve elhunyt gyermek
2014. július 8. 13:17
Egy 1500 éves, Franciaországban megtalált gyermekcsontváz a Down-szindróma legkorábbi dokumentált esete. Régészek szerint a gyermek eltemetésének körülményei arra utalnak, hogy a Down-szindrómásokat nem feltétlenül bélyegezték meg a középkorban.
Korábban
A Down-szindróma egy veleszületett rendellenesség, amely középsúlyos vagy enyhe értelmi fogyatékossággal jár és különböző testi rendellenességekkel társulhat. A Down-szindrómás emberek sejtjeiben a 21. kromoszómából - hibás sejtosztódás következtében - nem egy pár, hanem három darab fordul elő. John Langdon Down angol orvos írta le először a 19. század végén klinikailag a tünetegyüttest, de az feltehetően az emberiség történetében végig jelen volt.
A legkorábbi, bizonyítottan Down-szindrómás gyermek csontjait Kelet-Franciaországban, egy Chalon-sur-Saône-i templom mellett található 5-6. századi temetőben találták meg. Az 5-7 éves korában elhunyt gyermeknek rövid, széles koponyája, lapos koponyaalapja és vékony koponyacsontjai voltak. Ezek a jellemzők közösek a Down-szindrómás embereknél - fejtette ki Maïté Rivollat, a Bordeaux-i Egyetem munkatársa, aki kollégáival együtt vizsgálta meg a gyermek koponyáját.
Rivollat-ék a gyermek eltemetésének körülményeit is megvizsgálták, de meglepő módon abban semmi rendkívülit nem találtak: a gyermeket hátára fektették, s kelet-nyugati irányban helyezték el úgy, hogy feje nyugat felé néz - pontosan úgy, mint a temetőben feltárt többi, mintegy száz csontváz. A kutatók szerint ez azt jelenti, hogy a gyermek ugyanolyan bánásmódban részesült, mint a többi elhunyt, s nem bélyegezték meg életében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap