Megoldódott Hadrianus falának egyik rejtélye
2012. augusztus 30. 14:44
A Mediterráneum térségéből érkezett az a fiú, aki 1800 évvel ezelőtt gyilkosság áldozata lett Nagy-Britannia egyik leghíresebb római kori emlékénél - véli egy szakértő.
Korábban
A legújabb kutatások szerint a fiatal áldozat gyermekrabszolga vagy pedig egy a Hadrianus falánál szolgáló katona gyermeke volt. Utóbbi feltételezés megerősítené azt a teóriát, amely szerint a katonák magukkal vitték családjaikat Northumberland kies, vad tájaira.
A gyermek csontvázát két évvel ezelőtt, a vindolandai római erőd táborában, egy terem sarkában találták meg. S mivel ezen a helyen a római időkben tilos volt temetkezni – az elhunyt holttestét a településektől távol kellett elégetni vagy eltemetni –, a kutatók arra gyanakodnak, hogy a gyermek földi maradványait elrejtették.
A valószínűleg összekötözött kézzel eltemetett gyermeket egy verembe helyezték, valószínűleg akkor, amikor a Cohors quarta Gallorum equitata vert tanyát a helyőrség falai között. Azt lehetetlen megállapítani, hogy az áldozat fiú vagy lány volt, Trudi Buck, a Durham Egyetem biológiai antropológusa egyelőre csak annyit tudott mondani, hogy a gyermek körülbelül tízéves volt, mikor meggyilkolták.
Szerinte a fején ért csapás végezhetett a gyermekkel – akit Bruck ’Georgie’-nek nevezett el –, pozíciója pedig egyértelműen arra utal, hogy gyilkosság történt. A fogzománc vizsgálatából az is kiderült, hogy az áldozat a Mediterráneum térségéből érkezett, s hét-vagy nyolcéves koráig Európában, esetleg Észak-Afrikában élt. Buck nem tartja kizártnak, hogy az áldozat gyermekrabszolga volt, de az is lehet, hogy csak apjával tartott a szigetországba, ami azt bizonyítja, hogy a családokat mégse szakíthatták szét, mint ahogyan azt korábban feltételezték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap