Megtalálták az Ibériai-félszigeten élő zsidók legkorábbi emlékét
2012. június 4. 08:52
Egy héber nevet tartalmaz az Ibériai-félsziget zsidóságának legkorábbi ismert emléke. A közösség tagjait üldözték a korban, ezért a felirat a nagy sietségben elnagyolt és durva lett. A kutatóknak az is feltűnt, hogy a rómaiak és zsidók egymás mellett éltek a területen.
Korábban
A jénai egyetem régészei megtalálták az Ibériai-félsziget zsidó lakosságának legkorábbi nyomát. A negyvenszer hatvan centiméteres márványtáblán a Yehiel héber név olvasható. A mellette felbukkant agancson végzett radiokarbonos vizsgálat i.sz. 390-re teszi a lelet korát, ami azt jelenti, hogy a márványnak is legalább ilyen idősnek kell lennie – esetleg még korábbinak.
A felfedezés előtt a legkorábbi bizonyíték egy Portugáliából származó sírkő volt, 482-ből, rajta a Mózes által látott égő csipkebokrot szimbolizáló hétágú gyertyatartó, egy menóra rajzával, viszont a szöveg latin nyelven íródott. A legkorábbi, addig ismert héber szöveg jóval későbbi, a 6-7. századból maradt fenn.
A mostani márványtáblában nemcsak a kora, hanem a helyszín is érdekes. A területen ugyanis egy római villa áll, amelyet Jorge Correia portugál régész talált meg 2009-ben, miközben São Bartolomeu de Messines körül végzett ásatásokat. A távoli hely messze van a városias római provinciától, Lusitaniától. A régészek eddig nem tudták, hogy a zsidók és rómaiak egy falusias településen egymás mellett éltek volna, s ez az első alkalom, hogy zsidó leletek kerültek elő egy római villában.
A régészek kis túlzással álmukban sem gondolták volna, hogy egy ebből az időből származó héber feliratot találnak. A korszak légköre ugyanis finoman szólva sem kedvezett a zsidó közösségnek. I. Theodosius 380-ban kiadott vallási rendeletével államvallássá tette a nikaia-konstantinápolyi hitvallás szerinti kereszténységet. A megtorlástól való félelmükben a zsidók ezért inkább latinul írtak – s talán ezzel magyarázható az is, hogy a zsidók miért olyan durván, elnagyoltan vésték a feliratot a márványba, a kutatóknak ugyanis elsőre még a nyelvet sem sikerült azonosítaniuk.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján 15:05
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd 12:20
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit 10:21
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap