Emlékek az eltűnt szomszédságról
2012. május 9. 14:40
Egy új projekt kezdődött Magyarországon és Szlovákiában a német Erinnerung, Verantwortung und Zukunft alapítvány Geschichtswerkstatt Europa programjának támogatásával. Két történész, Slávka Otcenášová és Zahorán Csaba kutatása a program 28 másik európai projektje közé illeszkedik, amelyek közös témája a Háború, a háború utáni időszak és hidegháború.
Korábban
Az Emlékek az eltűnt szomszédságról – zsidók Budapesten és Pozsonyban a második világháború vége után nevű projekt azt az univerzálisnak is nevezhető történetet próbálja meg bemutatni, hogy egy közösség általában véve milyen módon reagál a politikára, hogyan változik meg az emberek életmódja, miközben megpróbálják meghaladni a háború traumáját és újjáalakítani a szétzilált közösségeket, szembenézve a társadalomból való kizárással, és a korábbi otthonaikba való reintegrálódásukat kísérő mindennapi problémákkal.
A kutatás célja, hogy rámutasson a megbélyegzés és a sztereotípia-képzés káros következményeire, illetve ezek kihatására egy csoport viselkedésére. A két történész a kiválasztott emberekkel elkészített interjúk és a szakirodalom alapján egy olyan didaktikai anyagot állít össze, amely workshopok keretében nyújthat majd segítséget a diákok készségeinek fejlesztéséhez – a múlt kritikai megértéséhez és a különféle nézőpontok alkalmazásához a környező világ értelmezése során.
Slávka Otcenášová és Zahorán Csaba úgy vélik, hogy valószínűleg a tizenkettedik órába léptünk, ami a szemtanúkat illeti, hiszen egyre kevesebb azoknak a száma, akiknek saját emlékeik vannak a holokausztról és arról, ami azután következett. Az ő tapasztalataik és szubjektív benyomásaik így végérvényesen elvesznek. Bár a holokauszt és túlélőinek témája sok kutatót foglalkoztat, a két történész egy kevésbé gyakori megközelítést alkalmaz: inkább a következmények „orvoslásának” módjaira és az európai társadalmakat a második világháborúban ért tragédiák feldolgozására koncentrálnak. Beleértve a többségi, vagyis „nem zsidó” közösségeket is, hiszen a holokauszt rájuk nézve is komoly csapást és veszteséget jelentett.
Ráadásul a diszkrimináció, bizonyos csoportok és közösségek kizárása a társadalomból, a kollektív bűnösség, a nacionalizmus és a rasszizmus sajnos olyan jelenségek, amelyek a történelemben – kisebb-nagyobb mértékben – rendszeresen megismétlődnek, következményeiket pedig mindig újra és újra kezelni kell, egyre új és új sebeket látva el. Ezért a koncentrációs táborokból és gettókból visszatért emberek tapasztalatai ma is nagyon hasznosak lehetnek, például a Jugoszlávia felbomlását kísérő konfliktusokat követően vagy a kevésbé drámai, de időnként nem kevésbé súlyos és traumatikus következményekkel járó társadalmi változások és válságok után.
A kutatásról és más projektekről többet is megtudhat a következő honlapon: www.geschichtswerkstatt-europa.org
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
- Mintafeleség lehetett a mérgezésekkel megvádolt Lucrezia Borgia
- Élhetőbb várossá alakította Rómát IV. Sixtus, a reneszánsz pápa
- A magyar győzelem hírére zúgnak délben a harangok
- Hadvezérként is jeleskedett Bakócz Tamás, a későbbi pápajelölt
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét 19:05
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján 15:05
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd 12:20
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit 10:21
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap