Titkosügynök volt a bolgár nagykövetek fele
2010. december 15. 08:57 MTI
A rendszerváltás óta vezető posztot betöltő bolgár diplomaták közel fele a kommunista titkosszolgálatok ügynöke vagy besúgója volt a hidegháború idején - tette közzé a titkosszolgálati archívumokat vizsgáló bolgár állami bizottság.
Korábban
A Dnevnik című napilap által ismertetett jelentés azt állítja, hogy a rendszerváltás óta nagyköveti, első tanácsosi vagy főkonzuli posztot betöltő 462 megvizsgált személy közül 218-an voltak korábban a kommunista titkosszogálatok munkatársai vagy ügynökei, főleg a hírszerzés és a kémelhárítás területén.
Közülük a bizottság név szerint is megnevezi a még élő 192 személyt, köztük olyan csúcsdiplomatákat, mint Bulgária jelenlegi EU-képviselője, valamint Stockholmban, Londonban, Berlinben, Madridban, Rómában, Athénban és a Vatikánban, illetve az ENSZ-ben, Moszkvában, Pekingben és Tokióban szolgáló misszióvezetője. Nikolaj Mladenov külügyminiszter felháborodottan reagált a közlésre, és szerdára hivatalos állásfoglalást ígért az ügyben.
A 26 már elhunyt diplomata nevét a vonatkozó törvény értelmében nem lehet közzétenni. Az archívumok feltárásáról hozott, 2006 vége óta alkalmazott bolgár törvény a polgári és katonai hírszerzés és kémelhárítás dossziéinak közel teljes nyilvánosságra hozatalát irányozza elő. A volt ügynököket és besúgókat ugyanakkor semmilyen jogkövetkezménnyel nem fenyegeti.
Az illetékes állami bizottság szerint egyébként Bulgária posztkommunista kormányainak minden hatodik tagja szintén ügynök vagy besúgó volt a rendszerváltás előtt. Georgi Parvanov elnök maga is szerepel a volt komunista hírszerzés "munkatársainak" listáján, Parvanov azonban cáfolja ennek helytállóságát.
A testület korábban már nyilvánosságra hozta a parlamenti képviselők és a választási jelöltek, továbbá a média, a rendőrség és az igazságszolgáltatás vezetői között található egykori kommunista ügynökök nevét. A most közzétett jelentésből azonban az derül ki, hogy a szocialista Bulgária állami intézményei közül a diplomáciai testületekben dolgozott a legtöbb titkosügynök. Ezzel a bolgár tudományos akadémia a második helyre szorult az egykor leginkább megfigyelt területek közül.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap