Iráni nők a filmvásznon
2010. október 1. 11:54 Fekete István
Immáron négy budapesti moziban is látható a tavalyi velencei filmfesztivál Ezüst Oroszlán díját bezsebelő iráni rendezőnő, Shirin Neshat első nagyjátékfilmje, a Nők férfiak nélkül című alkotása.
Az eredetileg fotográfus, majd videóművész, New Yorkban élő rendezőnő filmjének kerettörténetét az 1953-as, a CIA által végrehajtott iráni puccs adja. Az amerikai és a brit titkosszolgálatok a demokratikus keretek között megválasztott Moszadek-kormány hatalmát döntötték meg, amiért a miniszterelnök vezetésével Irán államosította az 51 százalékban Nagy-Britannia tulajdonában levő Angol-Iráni Olajtársaságot (AIOC).
A filmben ez ellen tiltakozik Munis, (Shabnam Toloui) amikor értesül Londonnak az iráni olaj bojkottjára való felszólításáról és az egyik tankerhajó elfogásáról. A történet szempontjából Munis játssza a főszerepet, aki csatlakozik az olajtársaság államosításában elévülhetetlen érdemeket szerző, Moszadek-párti, de a puccs után betiltott és üldözött Tudeh-párthoz; a nő barátja oldalán segíti a kommunisták propagandakampányát, s többek között röplapokat helyez el a lakóházak bejáratainál.
A film négy, egymásnak idegen iráni nő hányattatott, később összefonódó sorsáról szól, akik a monarchiába átfordult közel-keleti országban keresik boldogulásukat. A férjétől teljesen elidegenedett Fakhri (Arita Shahrzad) által újonnan vásárolt külvárosi házánál találnak menedéket a különböző okokból a társadalom szélére száműzött nők, név szerint Munis, Fakhri, Zarin (Tóth Orsolya) és Farrokhlagha (Arita Shahrzad).
A rendezőnő Shahrnush Parsipur azonos címet viselő művét vitte vászonra, amelyben végig tetten érhető a művész fotográfiai érzéke, valamint a vizuális művészet terén alkalmazott, bravúros technikai megoldásai – azonban pontosan az a film előnye, mint a hátránya: az esztétika, az érzelmek, a látvány (álmok, repülés) túlságosan is a történelmi mondanivaló kárára mennek. Azon túl, hogy a Nők férfiak nélkül hiteles kordokumentum, keveset tudhatunk meg az 1953-as sorsfordító, végső soron az 1979-es iszlamista forradalomnak előkészítő események utáni korszakról, illetve a nők társadalmi problémáiról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- Az egyiptomi szultánt is lenyűgözte Assisi Szent Ferenc buzgalma és bátorsága
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Váltságdíj nélkül engedte el Szaladin szultán Jeruzsálem keresztény lakóit
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Egy ifjú által kilőtt nyílvessző okozta Oroszlánszívű Richárd vesztét
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap