Folytatódnak a Vatikán múzeumi éjszakái
2009. augusztus 19. 16:22 MTI
A nagy sikerre való tekintettel többször is megismétlik az éjszakai nyitva tartást a Vatikáni Múzeumokban - jelentette be a múzeumegyüttes vezetősége.
Korábban
A páratlan gyűjtemény és az egyedülálló helyiségek - többek közt a Michelangelo freskóival díszített Sixtusi kápolna - szeptember és október folyamán péntek esténként várja éjszakai kalandozásra a látogatókat. Az intézmény először július 24-én tartott nyitva éjszakába nyúlóan.
A kincseket este hét és 11 óra között lehet majd megtekinteni, a jegyeket kizárólag előzetesen, az interneten lehet lefoglalni a http://mv.vatican.va oldalon. Mivel a látogatás legkevesebb egy órát vesz igénybe, az érdeklődőket este fél 10-ig engedik be.
A párizsi Louvre és a firenzei Uffizi Galéria nyomdokain járó Vatikáni Múzeumok igazgatója szerint a késő esti nyitva tartás "lehetőséget kínál a polgárok számára, hogy szokatlan hangulatban és fényviszonyok között részesülhessenek az élményben". Emellett ez is egy módja annak, hogy rávegyék az embereket arra, hogy egy este erejéig lemondjanak a tévéről - tette hozzá Antonio Paolucci.
A múzeumegyüttes évente több mint négymillió látogatót vonz, a hétfőtől szombatig nyitva tartó intézmény rendszerint délután hat órakor zár, az utolsó belépőket két órával korábban engedik be.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.