Kiállítás a Vatikán 20. századi történetéről
2009. február 26. 11:09 MTI
A Lateráni Szerződés (1929) eredeti példánya, a Vatikáni Rádió még ma is működő stúdiója, XI. Piusz pápa autója és telefonja is látható azon a kiállításon, amely az "1929-2009. A Vatikánvárosi Állam 80 éve" címet viseli és a Szent Péter tér baloldali oszlopsorában levő Nagy Károly kiállítótérben látható.
Korábban
Az 1929. február 11-én aláírt Lateráni Szerződés kimondta, hogy Rómától és Olaszországtól független, jogilag önálló városállam jön létre a mindenkori pápa, mint államfő vezetésével, s ez Vatikánváros. A 80 éves évfordulóra készített tárlatra érkező közönséget már a Szent Péter téren hatalmas kivetítő fogadja, s ezen folyamatosan peregnek a képek a 80. születésnapját ünneplő konkordátum történetéből.
A kiállítótérben történelmi dokumentumok láthatók, mint például magának a Lateráni Szerződésnek az eredeti példánya, amelyet most először tesznek közszemlére. Ott vannak a tárlókban azok a térképek, amelyeken kijelölték az állam határait és a L'Osservatore Romano című vatikáni újság korabeli példányai. Nyírfából készített háromdimenziós maketten szemlélheti a látogató a világ legkisebb államának felépítését, infrastruktúráját, így a postát, a rádiót, a múzeumot, a vasútállomást, a technikai szerviz elhelyezkedését.
Külön teremben gyűjtötték össze XI. Piusz pápa - aki 1922-től haláláig, 1939-ig volt a katolikus egyház és Vatikánváros feje - relikviáit, köztük három kilogrammot nyomó palástját és tiaráját (koronázási ékszer), de látható a telefonja és az a mikrofon is, amelyen keresztül 1931. február 12-én felavatta a Vatikáni Rádiót. A tárlat különlegessége XI. Piusz autója, egy kiváló állapotban levő Citroen Lictoria, amelyben egy trónszéket alakítottak ki számára. XVI. Benedek pápa azt mondta egykori elődjéről, hogy rendkívül művelt, kora technikai újdonságait ismerő és használó, tudós pápa volt.
A Vatikánváros 80 évét bemutató tárlat anyagát katalógusban is kiadta a Vatikáni Apostoli Könyvtár. A tárlat belépőjegy nélkül látogatható május 10-ig.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit 10:21
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap