Combcsontokkal uralkodtak a zapotékok
2009. július 16. 12:55
A spanyolok érkezése előtt a zapoték uralkodók emberi combcsontokkal jelezték maguk és hatalmuk legitimitását. A Field Múzeum legújabb ásatása azonban arra is rámutatott, hogy ezt a szokást az uralkodó osztályon kívül az alsóbb néprétegek is széles körben gyakorolhatták, akik gyakran minden sírt kifosztottak a megfelelő csontokat keresve.
Korábban
A kutatók a zapotékok szent városától, Mitlától (a halottak városa) három kilométerre található erődben dolgoztak, amely a magas hegyektől körülvett Oaxaca-völgyben található. Bár 150 éve dolgoznak régészek a helyszínen, a szakemberek most először kezdtek teljes, és átfogó kutatásba.
Az itteni erődben kiásott háztartások udvarának feltárásakor a kutatók 16 sírt találtak, amelyekbe 21 embert temettek. A vizsgálatok során Gary Feinman és Linda Nicholas régészek azt fedezték fel, hogy a zapotékok gyakran nyitották fel a korábbi sírokat, és emeltek ki onnan combcsontokat - a szokás pedig az egész társadalomban elterjedt lehetett.
A vizsgálatok egyben arra is rámutattak, hogy a most feltárt épületekben 500 és 1300-1400 között lakhattak, és a helyiek halottaikat az épületek padlói, vagy falai alá temették, hogy közel legyenek hozzájuk.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Miniszteri kinevezésének napján tartóztatták le hazaárulás vádjával Maléter Pált
- Menlevelekkel segítette 1944-ben az üldözött zsidókat Bibó István
- Tanú akart lenni Maléter Pál özvegye, Gyenes Judith
- Kalandos módon, eltérített repülőgéppel disszidáltak a magyar fiatalok 1956-ban
- Béremelésért és árcsökkentésért tüntettek a poznani munkások 1956-ban
- Az ártatlanul elítélt '56-os mártírra, Brusznyai Árpádra emlékeztek
- A Párt és a forradalom között egyensúlyozva igyekezett konszenzust találni Nagy Imre
- A Pártból is kizárták a reformokat szorgalmazó Nagy Imrét
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap