Ragasztót használtak a kőkori kőbaltákhoz
2009. május 14. 11:16 MTI
Az afrikai vadászok már a kőkorszakban, hetvenezer éve is állítottak elő kétkomponensű ragasztót, hogy azzal a pattintott köveket a különböző eszközök nyeleihez rögzítsék.
Korábban
A johannesburgi Witwatersrand Egyetem kutatói a KwaZulu-Natal tartománybeli Sibudu barlangban nem csupán a korai kézművesség ily tanújeleire bukkantak: a ragasztó bizonyítja, hogy az ott élő emberek összetettebb gondolkodásra voltak képesek, mint eddig gondolta a tudomány.
A vadászok egy akáciafaj, az Acacia karroo gyantáját vegyítették vörös okkerrel, a vasoxidból, agyagból, kvarcból és mészből álló talajjal. Az okker nem csupán a gyanta színezésére szolgált, mint először feltételezték, hanem teljesen új eredményt hozott. Az Acacia karroo ugyanis uronsavat tartalmaz, és kémiai reakcióba lép a vasoxiddal, így az anyag pH-értéke is megváltozik.
Ráadásul úgy tűnik, hogy a kőkori vadászok fával gyújtott tűz felett szárították meg a ragasztót. Ezt követően könnyebben lehetett ugyanis megmunkálni, elektrosztatikus tulajdonságai előnyösebbek lettek, azaz ettől vált igazán ragacsossá.
"A barlang lakói nem csak jó kézügyességről és anyagismeretről tettek tanúbizonyságot" - írták a kutatók a PNAS című amerikai tudományos lapban. A kétkomponensű ragasztóig csak összetett gondolkodással és párhuzamosan végzett munkafolyamatokkal lehetett eljutni. Az ember tehát már hetvenezer éve magasan fejlett kognitív képességekkel rendelkezett: képes volt új dolgokra rájönni absztrakt gondolkodással, hosszú távon tervezni és összetett feladatokat megoldani.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.