Keleti birodalom költözött Londonba
2009. január 21. 14:35 MTI
A bizánci művészet remekeit mutatja be - Byzantium 330-1453 címmel - egy március 22-ig látható kiállítás Londonban a Royal Academy of Artsban.
Korábban
Nagy Konstantin császár, aki 313-ban egy rendelettel államvallássá tette a kereszténységet, 330-ban újabb döntéssel kívánta nevét emlékezetessé tenni: a Boszporuszon, ahol évszázadokkal korábban létrejött Bizánc városa, megalapította Konstantinápolyt, azzal a szándékkal, hogy ez legyen az új Róma, a birodalom keleti fővárosa.
Több mint ezer évig Konstantinápoly volt a mediterrán térség kulturális központja, amelynek művészetében egybeolvadt a hellén és a római művészet és egy új irányzatot hozott létre - írta a Corriere della Sera című olasz lap a londoni kiállítás kapcsán. A tárlaton 340 műremek látható: ikonok, falfestmények, mozaikok, vallási tárgyak, kódexek. Köztük van a 6. századi Antiochiai Kehely, amely az Utolsó Vacsorát ábrázolja és sokáig a Szent Grálnak tartották, a Sínai-félszigeti Szent Katalin monostor arany ikonjai. Ez a legrégibb keresztény monostor, szent hely jellegének megőrzését még Mohamed is megparancsolta.
A látogatók gyönyörködhetnek a harbaville-i triptichonban - egy csodálatos elefántcsont domborműben, amelyet a bizánci udvar rendelt meg Duccio di Buoninsegnától, a sienai festőiskola vezetőjétől -, az aranyfüstölőkben, a míves zsoltároskönyvekben és a szentbeszéd-gyűjteményekben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.