A keszthelyi kastélymúzeum ellen is pert nyertek a Sigray-örökösök
2008. november 20. 19:14 MTI
A keszthelyi Helikon Kastélymúzeum Kht.-nak 15 napon belül ki kell adnia a Páris ítélete című szobrot Sigray Antal örököseinek, így döntött csütörtökön az első fokon eljáró Keszthelyi Városi Bíróság.
Korábban
Az ítélet indoklásában Balogh Tamás bíró kifejtette: az állam nem élhet vissza a rá bízott dolgokkal, vagyis a második világháború idején az egykori politikus által letétbe helyezett műtárgyakat nem államosíthatta. Az államnak garanciális kötelezettségek mellett kell gondoskodnia a rábízott tárgyakról, az Alkotmány, valamint a polgári törvénykönyv is rögzíti a magán- és a köztulajdon egyenlőségét és azonos védelmét.
Az indoklás szerint a keszthelyi múzeumnak semmilyen törvényes jogcíme nincs arra, hogy megtartsa az ógörög mitológiai jelenetet ábrázoló porcelán szobrot, a tulajdonjogát ugyanis sem elbirtoklással, sem államosítással nem szerezhette meg. Az intézmény a szobrot csak megőrzésre kapta, az írásban már nem fellelhető, de egyéb dokumentumok alapján bizonyítottan létezett letéti szerződés ugyanis nem szűnt meg az elmúlt több mint 60 év alatt. Az ítélet ellen 15 napon belül fellebbezhetnek a peres felek.
A keszthelyi pert tavaly novemberben ingóság kiadása címén indította Sigray Antal hat örököse. A leszármazottak ezt megelőzően egyezséget ajánlottak annak az öt közgyűjteménynek, amely a gróf mintegy 250 műtárgyát őrizte, de csak a Szépművészeti Múzeum és a keszthelyi Balatoni Múzeum adta ki az értékeket.
Az örökösöket képviselő Patay Géza ügyvéd a mostani tárgyaláson is elmondta: a mintegy 250 múzeumi tárgy visszaszolgáltatása érdekében a Magyar Nemzeti Múzeum ellen jogerősen pert nyertek egy festmény kiadásáért. Az Ocskay Johannát ábrázoló alkotást megegyezés híján tavaly novemberben végrehajtóval hozták ki a közgyűjteményből. Kedden az Iparművészeti Múzeum ellen első fokon szintén pert nyertek egy 17. századi faragott karosszék kiadása érdekében.
A jogi képviselő az ítélethirdetést követően elmondta: még mintegy 80 tárgy van a keszthelyi kastélymúzeumban az egykori Sigray-gyűjteményből. A három próbaper közben azonban újabb műtárgyak is felbukkantak, a Magyar Nemzeti Múzeum kiállításán ugyanis olyan ezüst ékszereket mutattak be, amelyeket vélhetően szintén Sigray Antal helyezett letétbe, ezért kezdeményezték ezek azonosítását.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc
- Ritka érmék és evőeszközök kerültek elő I. Szulejmán mauzóleumánál
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Protomongol törzs temetkezési helyére bukkantak Kelet-Kazahsztánban
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az éghajlatváltozás és a kereskedelem átrendeződése idézte elő az ókori Irán városainak bukását
- Ragadozó állatok által elejtett prédák maradványaival táplálkozhatott Samu
- 25 millió amforatöredékből jött létre az ókori Róma egyik dombja
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap