Meghamisítják az iraki történelmet az angol iskolákban
2008. március 26. 11:00
Korábban
A védelmi minisztérium anyagának állításai és a valóság
Állítás: `Irakot 2003-ban egy ENSZ koalíció szállta meg. 29 ország, köztük Nagy Britannia is csapatokat küldött. Irak nem volt hajlandó leállítani a nukleáris és vegyi fegyverek gyártását.` Az első öbölháború után `Irak nem tett eleget a tömegpusztító fegyverek beszolgáltatásáról szóló fegyverszüneti megállapodásnak...`
A valóság: A tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos, háborús ürügyként használt állítás hamisnak bizonyult. A Bush-kormányzat által kinevezett David Kay semmilyen bizonyítékot nem talált a tömegpusztító fegyverek előállítására vagy tárolására vonatkozóan. A `hajlandók koalíciója` (coalition of the willing) azon országok, köztük Eritrea, El Salvador és Macedónia, kissé nagyzolós elnevezése volt, akik támogatták a megszállást.
A valóság: A hatalomváltás nem szerepelt a megszállás okai között. Az amerikai és angol kormányokat figyelmeztették, hogy ez ellenkezik a nemzetközi joggal. Legszörnyűbb rémtettei elkövetésének idején Szaddám a Nyugat szövetségesének számított. Ami a demokráciát illeti, a megszállás ideje alatt tartott választásokon egy szektás siíta kormány került hatalomra, amelyet az amerikaiak nem tudtak rávenni arra, hogy befogadóbbak legyenek a kisebbségekkel szemben.
Állítás: "Több mint 7000 brit katona maradt Irakban, hogy részt vegyen az újjáépítésben és az iraki biztonsági erők kiképzésében. Továbbra is harcolnak az iraki felkelők ellen."
A valóság: Az Irakban állomásozó brit csapatok létszáma 5000 alatt van. Szeptemberben visszavonultak Bászra központjából, és a repülőtérnél állomásoznak. Közvetlen katonai hadműveletekben nem vesznek részt.
Állítás: "Az iraki hadműveletek költsége 2005-06-ban 958 millió font volt."
A valóság: A hadműveleti költségek az elmúlt 12 hónapban 72%-kal nőttek, és ebben az évben elérik az 1648 milliárd fontot. Az angol parlament Alsóháza megdöbbent az összeg hallatán, mivel a hadműveletek lelassultak.
Állítás: "Több mint 312.000 iraki katonát képeztek ki és szereltek fel (rendőrség, hadsereg és tengerészet)."
A valóság: Az amerikaiak azzal vádolják az iraki biztonsági erőket, hogy halálosztagokat szerveznek a szunniták ellen. Bászrában siíta militáns csoportok szivárogtak be a rendőrséghez, és a brit csapatoknak ellenük is harcolniuk kellett. Egy alkalommal a brit csapatoknak csak harcok árán sikerült kiszabadítaniuk két társukat a rendőrség fogságából.
Állítás: "Irakban összesen 132 brit katonát öltek meg."
A valóság: 2003 óta 175 angol katona vesztette életét Irakban. Két héttel ezelőtt egy angol pilóta halt meg egy rakétatámadás során, annak ellenére, hogy a brit csapatok nem vesznek részt semmilyen hadműveletben Bászrában. Az iraki civil áldozatok számát 85 ezerre becsülik.
Állítás: "A koalíciós csapatok kórházakat, iskolákat és szennyvízkezelőket építettek Irak újjáépítésének keretében."
A valóság: Öt évvel a "felszabadítás" után Bagdadban még mindig csak napi néhány órára van áram. Gyerekeket rabolnak el az iskolákból, hogy váltságdíjat kapjanak értük, és a sebészeti beavatkozásra váró betegek családjainak maguknak kell gondoskodni a vérről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.