Veszélyben a 2000 éves iraki kisebbség
2007. november 23. 12:00
Az Egyesült Államok iraki háborúja végveszélybe sodorta a legrégibb, legkisebb és legkevésbé ismert iraki kisebbség, a mandeusok kétezer éves kultúráját.
Korábban
A mandeusok a legrégibb fennmaradt gnosztikus közösség, az 1945-ben Nag Hammadiban talált gnosztikus iratok, köztük a Tamás evangéliuma, szerzőinek rokonai. A mandeusok saját nyelvvel (a babiloni talmudi nyelv egyik dialektusához közel álló arámi nyelv), tekintélyes irodalommal, gazdag kulturális és vallási hagyományokkal rendelkeznek, amelyet kétezer éven át sikerült megőrizniük a mai Irak és Irán mocsaras területein. Túlélték Szaddaám Huszein elnyomó rendszerét, a hatalmas ökológiai katasztrófát okozó mocsárlecsapolást az Öböl-háború után. Ezidáig mindennel sikerült megbirkózniuk.
A keresztényekkel és a mohamedánokkal ellentétben a mandeusok nem tartoznak olyan nagyobb vallási közösséghez, amely védelmet és támogatást tudna nekik nyújtani. Teljesen egyedül állnak a világban, és emiatt még sebezhetőbbek. Ők az egyetlen iraki kisebbség, amelynek nincsen biztonságos területe. Az északi kurd területekre menekült mandeusok arról számolnak be, hogy déli, arabul beszélő csempészeknek tartják őket, és ha felfedik kilétüket, akkor hitetlenként zaklatják őket. Szíriában és Jordániában nem gyakorolhatják nyíltan a vallásukat, a súlyos szenvedésekkel teli évek után pedig többen felveszik a keresztény vagy az iszlám vallást, hogy védelmet és támogatást kapjanak.
A Szenátus ezért szeptemberben olyan módosító határozatot hozott, amelyben menekültstátuszt adnának azon vallási és kisebbségi közösségek tagjainak, akiket a külügyminisztérium üldözött csoportnak nyilvánít, és akiknek közeli rokonai élnek az Egyesült Államokban. Mivel azonban csak kevés mandeus él az országban, ez nem jelent segítséget a menekülteknek. Ha sikerül tehát megfelelő számú mandeust az Egyesült Államokba menekíteni, akkor ősi kultúrájuk megmenekülhet a pusztulástól. Ellenkező esetben a kétezer éves történelemmel rendelkező utolsó gnosztikusok is eltűnnek, áldozatul esve a felelőtlen iraki politikának.
Akit behatóbban érdekel a mandeusok ügye, magyar nyelven itt találhat bővebb anyagot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap