Végveszélyben a kurd főváros 8000 éves öröksége
2008. január 29. 11:00
Irbil fellegvárából a hatóságok az ott élők kitelepítésével, és egy hamarosan kezdődő rekonstrukcióval próbálnak turistalátványosságot varázsolni.
Korábban
Végveszélybe került a Föld leghosszabb ideje egyfolytában lakott, 8000 éves települése: a város falai lassan omladoznak, és az épületek is az összeomlás határára kerültek. A jelenség azonban általánosnak mondható: Irak kulturális értékei egytől egyig a pusztulás szélére kerültek, a legjobb esetben csak elhanyagolják, de sokszor kifosztották, megrongálták, vagy épp lebombázták illetve felrobbantották azokat. A párizsi Nemzetközi Műemlékvédelmi Alap (WMF) 2004-2005-ös jelentése szerint a citadella a térség egyik legveszélyeztetettebb helyszíne, ahol `a pusztítás olyan súlyos, hogy kulturális genocídiumról is beszélhetünk`.
Egy évvel ezelőttig ugyanis a citadella volt Irbil nyomornegyede: a legtöbben Szaddám Huszein kurdok elleni hadjárata során menekültek a városba. A vízvezeték illetve csatornázás híján a település azonban nem bírta el a beköltöző tömegeket, és a természetes források is eltömődtek, így a víz már a házak alapjait kezdte ki. Szintén nem tett jót a területnek, hogy az új lakók sokszor ráépítettek a sokszor több száz éves házakra, és kibővítették azokat; ezt persze a korábbi falak már nem bírták el. A hatóságok 2006 novemberében rohamtempóban kezdtek intézkedésbe: az ott élő 840 családot a városon kívülre költöztették, és az új álláslehetőségek mellett fejenként 4000 dollárral kárpótolták őket. Egy család azonban az örökségvédők engedélyével a citadellában maradhatott, mondván: ők biztosítják a folytonosságot a fellegvár történetében.
A fellegvár megmentése azért is vált kiemelten sürgőssé, mert az UNESCO iraki képviselője, Mohamed Dzseklid szerint az ottani 800 házból alig 20 van valamilyen szinten elfogadható állapotban. Shireen Sherzad, a kurd régió miniszterelnökének tanácsadója, és a város megmentésére életre hívott bizottság vezetője szerint "a citadella jelen formájában szinte teljesen halott". Annak rendbehozatalához a jelenlegi becslések szerint három évre és legalább 35 millió dollárra lenne szükség - az utóbbi azonban jelenleg nem áll rendelkezésre.
Nagyobb térképre váltás
A helyszínről jelenleg digitális térképet készítő, és a restaurálásban is részt vevő cseh Gema Art Group vállalat egyik képviselője, Ihszan al-Totinjy szerint a fellegvár bármikor összeomolhat. A csoport jelenleg digitális fotókat készít a területről, amelyeket műholdas képekkel és katonai helikopterről készített légifotókkal egészítenek ki. Erre égetően nagy szükség volt, hiszen a város utolsó hivatalos térképe az 1920-as években készült el. A cég emellett február végére a terület virtuális, háromdimenziós modelljét is elkészíti, amely a további munkálatokban segíthet majd.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap