III. Napóleonért kampányolnak a franciák
2007. december 13. 16:00
Franciaország szeretné visszakapni Angliától az egykori uralkodó és az ország első köztársasági elnöke, III. Napóleon maradványait, hogy azokat végre hazai földben temethessék el.
Korábban
Estrosi kérése azonban egyelőre süket fülekre talált: a hampshire-i Szent Mihály apátságban eltemetett uralkodót ugyanis a helyi szerzetesek nem hajlandóak átadni, mondván a franciák kitaszították az uralkodót és a mai napig szembeszállnak annak örökségével. Cuthbert Brogan apát nyilatkozatában kiemelte, hogy amíg az angolok gyakran felkeresik a sírt, a franciák közül soha senki nem megy az apátságba, hogy az utolsó császárra emlékezzen.
Éppen ezért reménykedik benne, hogy a francia miniszter bocsánatot kérni megy el hozzájuk. Azt azonban felháborítónak tartja, hogy Estrosi csupán 10 percet töltene náluk, amely a 120 évvel szemben "szinte semminek" tekinthető.
A kalandos életű császár az 1870-ben kirobbant francia-porosz háború során veszítette el hatalmát: a trónfosztás és a harmadik köztársaság kikiáltása után a németek szabadon engedték Napóleont, aki Angliába költözött. Műszaki és szociális kérdésekkel foglalkozott, írásaiban politikáját védelmezte, és még az is megfordult a fejében, hogy ismét partra száll Franciaországban, hogy visszaszerezze a hatalmat. Az ő érdeme volt a francia főváros mai formájának megteremtése.
A franciák a tervek szerint III. Napóleont nagybátyja mellé, az Invalidusoknál temetnék el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.