Értékes apróságok a török kori szemétgödrökből
2007. november 20. 12:00
Megelőző régészeti kutatás zajlik a II. kerületi Kacsa utca 15-23. és Ganz utca 16. számú telkeken.
Korábban
A terület korábbi beépítése miatt lakóépületeket eddig csak a Kacsa utca területén sikerült részben feltárni. Itt a jelenlegi utcára merőlegesen két Árpád-kori ház részletei, elsősorban a faszerkezetes épületek agyagpadlói kerültek elő, helyenként a faszerkezet tartóoszlopainak helyeivel. Az egyik lakóházban azonban még egy kőfalat is sikerült részben megfigyelni.
Az épületekben és környezetükben több kisebb-nagyobb szeméttárolás céljára ásott kör, illetve ovális alakú gödör került napvilágra, amelyekben a korszakban használatos kerámiaedények, néhány vastárgy, valamint a táplálkozás hulladékaként állatcsontok kerültek a felszínre. Az épületektől északra, az egykori telkek hátsó részén kelet-nyugati irányú vízelvezető árkokat alakítottak ki. A késő középkor folyamatos megtelepedésére a hulladéktároló gödrök utalnak.
A Ganz utca északi oldalát egy 20. századi építkezés során szinte altalajig megbolygatták, ezért csak néhány török kori és 16. századi hulladéktároló gödör alsó részének megfigyelésére volt lehetőség. A terület többi részén, csak két kisebb, Árpád-kori épület csekély mennyiségű padlótöredéke került elő. Ezek valószínűleg az egykori épületek hátsó részeinek azon maradványai lehettek, amelyeket az utcafronti beépítés nem érintett. Az egyik padlórészlet felületén 14. századi pénz feküdt, azonban ezt az épületrészletet és az egész területet is egyaránt átvágták a nagyméretű és mélyre ásott török szemétgödrök.
A kályhaszemek és a mindennapokban használt kerámiaedények töredékei mellett egy szinte ép kiöntőcsöves kancsó, két ép talpas tál, egy ép talpas csésze, két persely, valamint több, különböző stíluscsoportba osztható fajansztöredék jelzi az oszmán korszak tárgyi emlékeit. Ez utóbbiak közül kiemelkedik egy ródoszi stílusú tálka töredéke.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- A legnagyobb titokban dolgozták ki a szovjet–német megnemtámadási szerződést
- Többször kényszerült száműzetésbe élete során Lev Trockij
- Kíméletlenül ki akarták törölni a szovjet történelemből Budanova pilótanő emlékét
- Még a cári család személyzetének sem kegyelmeztek a bolsevikok
- A kurszki csata veszteségeit már nem tudta kiheverni a német hadsereg
- Számos elmélet született, de még mindig nem oldódott meg a Gyatlov-rejtély
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap