A török fajanszművesség emlékei Magyarországon
2007. augusztus 30. 17:00
A Budapesti Történeti Múzeumban szeptember 5-én nyílik kiállítás a magyarországi török fajanszművességről, amelynek apropóját az adja, hogy Budapesten kerül megrendezésre a 13. Nemzetközi Török Művészeti Konferencia (ICTA).
Korábban
A kiállításon az ország területén folyó ásatások során felszínre került leletanyagot, valamint a gyűjteményekben fennmaradt tárgyi emlékeket mutatják be. Ez egyrészt a régészeti gyűjtemények legújabb darabjainak kiállítását jelenti, de természetesen a régebbi leletanyag legszebb darabjai is megjelennek. A kiállítás érdekessége, hogy ennek a díszkerámia típusnak legszebb darabjait az ország egész területéről egybegyűjtve most először tekintheti meg a közönség.
Az egykor Magyarországon használt tárgyaknak (többnyire edények) a lelőkörülmények alapján megállapítható a kora, pontosítható hogy mikor kerültek földbe, és az is tisztázható, hogy Budán kívül mely városokba, várakba jutottak el a 16-17. században. A másik csoportba azok a tárgyak tartoznak, amelyek sosem voltak földben, hanem főúri vagy más jellegű gyűjteményekben érték meg a 21. századot. Ezek főként stílusjegyeik miatt fontosak, de érdekes az út is, ahogy jelenlegi őrzési helyükre kerültek.
A 17. században a fajanszművesség központja áttevődött Kütahyába, de Iznikben is tovább működtek a műhelyek. Az izniki történeti fajanszgyártásra a legutolsó adatunk egy sírkő: a fajanszmesterek vezetőjének sírköve 1680-ból.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap