Felhőkarcoló változtatja meg a varsói zsidó negyed arculatát
2007. november 8. 16:00
A lengyel zsidóság vezetői bejelentették, hogy felhőkarcoló építését tervezik a második világborús zsidó gettó szomszédságában.
Korábban
Napjainkban a közösség, amelyet a holokauszt csaknem teljesen kiirtott, ismét gyarapodik és támogatásban részesül. Vannak lengyelek, akik ráébredtek zsidó gyökereikre és megpróbálnak ismét kapcsolatot létesíteni ezzel a kultúrával, a zsidóság anyagi kárpótlását elrendelő 1997. évi törvény pedig lehetővé tette az új beruházásokat.
A zsidó közösség azonban egyelőre még nem kapta meg az építkezési engedélyt a városi vezetéstől. Piotr Kadlcik, a közösség vezetője elmondta: több más zsidó vezetővel együtt azon fáradoznak, hogy eleget tegyenek a város által támasztott követelményeknek. Közölte továbbá, hogy beruházókat keresnek a költséges projekt megvalósításához.
Az 1902-ben megnyílt Nozyk zsinagóga jelenleg Varsó ortodox zsidó közösségének rendelkezésére áll és az egyetlen fennmaradt háború előtti zsinagóga. Azon a helyen épült, ahol valamikor a varsói gettó volt, ahová a náci megszállók a zsidókat begyűjtötték, hogy azután onnan a haláltáborokba szállítsák őket. 1943-ban zsidó harcosok végső elkeseredésükben a gettóban felkelést robbantottak ki, amelyet a megszállók levertek. A háború alatt a környező épületek legtöbbje elpusztult.
Az Associated Press amerikai hírügynökségnek adott nyilatkozatában Kadlcik a felépítendő új központot létfontosságúnak nevezte a varsói zsidó közösség számára, amelynek a közösségi élet céljaira jelenleg csak két szűk és rozoga épület áll a rendelkezésére. A már elkészült tervek szerint a vitorla alakú, acél és üveg felhőkarcoló nap- és szélenergia előállításával energetikai területen önellátó lesz. A felhőkarcoló tornya a Nozyk zsinagógához kapcsolódik.
Kadlcik szerint a 38 millió lakosú Lengyelországban élő zsidó közösségnek jelenleg 5-6000 aktív tagja van és mintegy 30 ezer lengyelnek lehettek zsidó ősei.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.