Veszélyben a Világkereskedelmi Központ elődje
2007. november 7. 16:00
A történészek kétségbeesetten próbálják megmenteni alsó-Manhattan egyik emblematikus épületét, a 19. századi Világkereskedelmi Központnak is nevezett házat.
Korábban
Ennyi marad belőlük |
A vörös téglás épületet 1831-ben építették, és az volt az egyik első világkereskedelmi központ - jóval azelőtt, hogy a 101 emeletes ikertornyokat 1970-ben megnyitották volna. A terület a holland gyarmati idők óta volt az üzletkötések és adásvételek színhelye, és ott az ország minden pontjáról érkező árucikkekkel kereskedtek.
A raktárház védelméért folytatott kampányt Alam Solomon amatőr történész vezeti, aki múlt szombaton félelmét fejezte ki, hogy pár nap múlva eltűnhet Manhattan múltja. A terület bontási engedélyét október 16-án adták ki, ám a város a tiltakozások miatt eddig nem engedte életbe lépni azt - mondta el a hivatal szóvivője.
A tiltakozók szerint a szomszédos épületek sorsa elrettentő: azok közül az egyiknek már csak a homlokzata áll, míg a másik teljesen eltűnt, és helyükön luxusszállók épülhetnek majd.
A raktárházak területét egy manhattani cég vásárolta fel, akik azonban nem voltak hajlandóak nyilatkozni az ügyben, bár azt tudni lehet, hogy a környéket a WTC helyén épülő új torony-együttes munkálatai kapcsán kívánják rendezni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.