Levéltárosok gyűjtik szeptember 11-e örökségét
2007. május 23. 15:00
Hatalmas gyűjtemény tanúskodik a tragikus eseményről: a kormány vizsgálatait dokumentáló iratok állami hivatalokban, múzeumokban és az interneten is láthatók.
Korábban
`Pearl Harborról csak képek maradtak. Ezt az esemény viszont sokféleképpen megörökítették` - mondja Nancy Shader, a Nemzeti Levéltár New York-i vezetője. A levéltárosok szeretnének komplex képet adni a történelmi eseményről, és már évtizedekkel előre megterveztek mindent. Az adatokat a múlt hónapban mutatták be egy szimpóziumon a múzeumi szakembereknek és egyéni gyűjtőknek. Mindez annak fényében nagyon fontos, hogy az amerikaiak harmada már azt sem tudja, hogy mikor került sor az ikertonyok elleni támadásra. (Ön meg tudja mondani? A választ - egérrel kijelölve - itt találja: 2001)
"Célunk, hogy mindenki tudja, mi a dolga" - mondta a tanácskozáson Kathleen Roe, New York-i levéltáros, aki több mint 1000 doboznyi kormányzati anyagot őriz, melyek között a 9/11 Bizottság jelentése is megtalálható. Roe és más levéltárosok már két héttel a terrortámadás után találkozót beszéltek meg New Yorkban, hogy ellenőrizzék, semmi sem veszett el. Ez volt az első alkalom, hogy a levéltárosok ilyen hamar összegyűltek egy hasonló esemény után, hogy összegyűjtsék a dokumentumokat.
Mary Fetchet, a Szeptember 11. hangjai csoport alapítója például egy 43 másodperces telefonüzenetet őrzött meg, amelyet fiától, Bradtől kapott a támadás reggelén. A 24 éves Brad Fetchet az első repülőgép becsapódása után hívta fel az édesanyját, majd nem sokkal később a déli toronyban életét vesztette. "Jól vagyunk, a Világkereskedelmi Központ kettes tornyában vagyunk. Élek és jól vagyok, de kissé megijedtem" - mondta Fetcher az édesanyjának. "Azt akarom, hogy az emberek 100 év múlva is halhassák ezt az üzenetet" - mondta a nő.
A néhány ezer tagot számláló szervezet hasznos tanácsokkal látja el a családokat a szeretteikről készült hangfelvételek, videók és fényképek, valamint az elnöktől érkezett részvétnyilvánítások megőrzésére vonatkozóan. A csoport létre szeretne hozni egy "élő emlékműnek" nevezett internetes archívumot, ahol mind a 2973 áldozatról, a túlélőkről és a megmentőkről is találhatunk majd információkat. Eddig 300 áldozatról készült weboldal.
A tanácskozáson felszólalt Tom Scheinfeldt, a George Mason Egyetem történelemprofesszora is, aki azt a mintegy 150 ezer tételt tartalmazó 9/11 digitális archívumot koordinálja, amely főként a túlélők e-mailjeiből állt össze. A megbeszélésen arra is fény derült, hogy az Associated Press két teli doboz nyomtatott anyagot, valamint a riporterek és fényképészek szóbeli beszámolóit őrizte meg.
A tervezett Szeptember 11. múzeum egyik kurátora szerint a tornyok tragédiája arra ösztönözte az embereket, hogy még a legkisebb emléket is megőrizzék. "Minden értékes, ami megmaradt erről az eseményről. Azt hiszem, az emberek számára szinte szent küldetéssé vált az anyagok összegyűjtése" - mondta el Jan Ramírez.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.