Az amerikaiak harmada nem tudja, melyik évben volt szeptember 11-e
2006. augusztus 14. 11:00
Egy nemrég publikált felmérés szerint az amerikaiak harmada nem tudta megválaszolni, melyik évben történt a szeptember 11-i terrortámadás.
Korábban
Fekete lyuk a történeti emlékezetben
A terrortámadások ötödik évfordulójára készülve a Washington Post augusztus közepén ismeretett egy felmérést, amely szerint az amerikaiak 95 százalékban meg tudják mondani, hogy melyik hónap melyik napján történt a terrortámadás, az évet azonban már 30 százalékuk nem képes felidézni: hat százalék korábbra, nyolc százalék későbbre datálja, és 16 százalék nem tudja időben elhelyezni. Az emlékezet efféle fekete lyuka elsősorban az idősebb generációk sajátja: a dátumot nem ismerők 48 százaléka 55 és 64 év közötti, 47 százalékuk pedig 65 évnél idősebb.
A történeti emlékezetről szóló felmérések közül a leginkább meglepőkről a Múlt-kor korábban is hírt adott: ismertettük, hogy a britek fele nem hallott Auschwitzról, a brit fiataloknak pedig aggasztó hányada gondolja úgy, hogy a spanyol Nagy Armadát Kolumbusz vagy épp a Gyűrűk ura Gandalfja győzte le 1588-ban. Közelebbi példa, hogy tavaly háromból csak két német tudta, hogy 15 évvel ezelőtt leomlott a berlini fal.
Hazai eredmény, a Lauer Learning oktatási cég és a Szocio-Gráf Közvélemény-kutató Intézet felmérése, amely szerint a megkérdezett hétszáz fiatal döntő többsége nem is tanult 1956-ról. Akadt köztük olyan is, aki Kossuth Lajost és Petőfi Sándort is az '56-os forradalmárok közé sorolta - alig száz évet tévedve a históriában. A felmérések szerint a diákok körében mindenesetre még mindig Mátyás király a legnépszerűbb.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.