Válaszok az 1956-os forradalommal kapcsolatos kérdésekre
2007. november 6. 08:00
A múlt héten két új kiadványt mutatott be az 1956-os Intézet a magyar forradalommal, illetve a forradalom tavalyi 50. évfordulójával kapcsolatban.
Korábban
A most interneten megjelent elektronikus könyv egy éve már magyar nyelven hozzáférhető volt. A kiadvány tartalmazza egyebek között az akkori időkben Magyarországon tevékenykedő külföldi tudósítók listáját, valamint több tanulmány foglalkozik a magyar forradalom külföldi sajtóban megjelent visszhangjával.
A másik kiadvány egy vaskos kötet, amelynek címe Ezerkilencszázötvenhat az újabb történeti irodalomban. A 22 tanulmányt tartalmazó kiadvány szerkesztői Gyáni Gábor és Rainer M. János olyan tanulmányokat szerkesztettek a kötetbe, amelyek új megközelítésben foglalkoztak tavaly, illetve az idei év elején a magyar forradalommal.
Rainer M. János az 1956-os Intézet főigazgatója elmondta, hogy elsősorban olyan szövegeket válogattak szerkesztőtársával, amelyek eddig még nem jelentek meg könyvben sem önállóan, sem részletként. A kötetben folyóiratokban megjelent, illetve tudományos konferenciákon elhangzott előadások szövegeit tartalmazza. A szerzők fiatalok, olyan emberek, akik az 56-os forradalmat személyesen nem élhették át.
A kötetbe válogatott tanulmányok nemcsak a szorosan és hagyományosan vett történettudomány tárgyköreit ölelik fel, hanem történeti-antropológiai, művészettörténeti, szociológiai, szociálpszichológia kutatások eredményeit is reprezentálják. "Nem az eseményekről szólnak elsősorban, hanem az ezekkel kapcsolatban ma feltehető kérdésekre próbálnak választ adni".
A kiadványokról bővebb információ található a www.rev.hu weblapon.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.