Csendben nyílt meg a francia bevándorlás múzeuma
2007. október 11. 11:00
A heves közéleti polémia mellett zajló bevándorlást szigorító törvénytervezet parlamenti vitája közepette a legnagyobb diszkrécióval nyitotta meg kapuit a Bevándorlás Történetének Nemzeti Múzeuma.
Korábban
A civil szervezetek és történészek által húsz éve sürgetett és végül Jacques Chirac előző államfő döntése alapján öt év alatt megvalósult múzeum akkor nyílt meg, amikor az új elnök, Nicolas Sarkozy egyik legfőbb kampányígéretét valósítja meg: az új bevándorlási törvénnyel a francia parlament megpróbálja visszaszorítani az "elszenvedett" bevándorlást, azaz a családegyesítési szándékkal Franciaországban letelepedni szándékozók számát és a "választott", az ország szempontjából kívánatos munkavállaló bevándorlók arányát próbálja növelni. A törvény leghevesebb vitát kiváltott passzusa a kérelmező és egy francia állampolgár vérrokonságának bizonyítására a DNS-vizsgálat engedélyezése.
A 16 ezer négyzetméter alapterületű art deco stílusú palota 1931-ben épült a gyarmatosítás múzeumaként Párizs keleti határán, a Vincenne-i erdő szélén. Az alagsorában található tropikus óriásakváriumáról híres palota később többször nevet és funkciót váltott: 1935-től a Tengerentúli Franciaország Múzeuma volt, majd 1960-tól Óceánia és Afrika művészetének legfőbb francia kiállítóhelye, amelyet 2003-ban szüntettek meg; a gyűjtemény ekkor Párizs új látványos kiállítóhelyére, a tavaly megnyílt Branly rakpart Múzeumába került át.
Miután az új köztársasági elnök májusban létrehozta a bevándorlási és nemzeti identitási minisztériumot, a múzeum koncepcióját kidolgozó történészek testületileg lemondtak, de a kiállítóhely mégis az ő elképzelésük szerint jött létre. A bevándorlási múzeum a 19-20. századi migráció emberi oldalára koncentrálva hét részben kronológiai sorrendben, de tematikusan mutatja be 1100 négyzetméteren a franciaországi bevándorlók történetét. Először a származási országból való elindulás okai, majd maga az utazás, a határátlépés és végül a bevándorló fokozatos meggyökerezése az iskola, a munka, a sport és a lakhatás körülményei kerülnek bemutatásra.
Az állandó kiállítás mellett január 11-ig Örmény menekültek a Közel-Keleten és Franciaországban 1917-1945 címmel időszaki kiállítás is látható. November 13. és január 13. között pedig egy másik időszaki kiállítás a New York-i Szabadság-szobor mellett található Ellis szigetet, az Egyesült Államokba egykoron bevándorlók legfőbb tranzitállomását mutatja be.
(Múltz-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.