Nagyváros a történelem keresztútján
2007. augusztus 30. 08:00
Napjainkban ünneplik az üzbegisztáni Szamarkand, Timur Lenk egykori fővárosának 2750. születésnapját. A város 1969-ben már megünnepelte fennállásának 2500. évfordulóját.
Korábban
Szamarkand Timur Lenk, az utolsó nagy mongol hódító alatt élte fénykorát, a sánta uralkodó itt rendezte be Indiától Kis-Ázsiáig terjedő birodalmának fővárosát. Az összeharácsolt kincsekből szédületes fejlesztésekbe fogott, építkezéseinél éppúgy felhasználta az Indiából zsákmányolt elefántokat, mint a Damaszkuszból áttelepített kézműveseket. A háborúban kegyetlen Timur egyben kifinomult műértő és mecénás is volt, az általa megálmodott és megépíttetett műemlék-együttes ma is lenyűgözi a látogatókat. (Állítólag arra is volt példa, hogy egy teljesen kész, de neki nem tetsző mecsetet lebontatott és újra felépíttetett.) Timur és utódai alatt Szamarkand az iszlám tudomány középpontjának számított.
Timur birodalmának szétesése után, 1500 körül Szamarkandot az üzbégek hódították meg, akik fővárosukat idővel Bokharába helyezték át. A rivális város árnyékában Szamarkand sorvadásnak indult, a 18. század közepén gyakorlatilag elnéptelenedett. Az orosz hódítás (1868) után kerületi székhely lett, vasutat kapott és ismét fejlődésnek indult. 1925-ben Szamarkand lett az üzbég szovjetköztársaság fővárosa, helyét 1930-ban vette át Taskent.
A kultúrák keresztútján fekvő város látnivalóinak se szeri, se száma, a legnevezetesebb a három medresze (mecsetiskola) együttes által alkotott Regisztán, a Bibi Hanim-mecset (Közép-Ázsia legnagyobb mecsetje), a Gur-Emir, a Timuridák mauzóleuma, Ulgbek csillagdája, a bazár. Az épületek csodálatos díszkapukkal, hatalmas kupolákkal, falaik pompás arany-, márvány, majolika-díszítésével keltenek bámulatot.
Az arabok által "a Kelet ékköveként", az európaiak által "a Tudósok Városaként" emlegetett, Milton, Keats, Oscar Wilde és a perzsa Háfiz által megverselt Szamarkand 2001-ben felkerült az UNESCO Világörökség-listájára is.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.