Jéghegy is lesz a Titanic-kiállításon
2007. július 12. 13:00
Eredeti leletek - igaz történetek címmel, Közép-Európában elsőként Budapesten mutatják be a Titanic óceánjárón talált tárgyakból álló kiállítást.
Korábban
A tulajdonában lévő tárgyakból az RMS Titanic Társaság szervezett kiállítást, hogy a nagyközönség számára is elérhetővé tegyék a tragédia emlékeit. A csaknem 300 tárgyat felvonultató tárlatot 1991 óta 18 országban mutatták be, összesen 16 millióan voltak kíváncsiak a leletekre. Közép-Európában elsőként Magyarországon mutatják be az anyagot, a Show Time Budapest és az RTL Klub szervezésében. Tóth Gabriella projektfelelős az MTI-nek elmondta, hogy a budapesti kiállítás építése augusztus 12-e körül kezdődik, a tárgyak pedig augusztus 21-től folyamatosan érkeznek a németországi Kielből.
Mint hozzátette, minden látogatónak átnyújtják majd a Titanicot egykor üzemeltető társaság, a White Star Line beszállókártyáját, amelyen az óceánjáró egy-egy utasának a neve és története szerepel. Minden tárgyhoz egy-egy történet tartozik, amelyet magyar és angol nyelven tüntetnek fel az úgynevezett sztoripaneleken, ettől válik személyessé a kiállítás. "Megtudhatják, hogy ki volt, miért szállt hajóra, mi célból utazott Amerikába, s mi lett a sorsa. A legvégén pedig az emlékezés falán mindenki megtalálhatja 'utasának', a beszállókártyán szereplő személynek a nevét" - közölte a projektfelelős.
Tóth Gabriella közlése szerint a november 26-ig megtekinthető tárlat anyagában egy rekonstruált luxuskabin is szerepel, és bemutatják a harmadosztályon utazók "kényelmét" is. A látogatók megnézhetik a hajóhidat, s megtapinthatnak egy valódi jéghegyet, amely azt érzékelteti, milyen hideg lehetett az Atlanti-óceán vize 1912. április 14-ének végzetes éjszakáján.
A projektfelelős érdekességként emelte ki a parfümös fiolákat. Mint elmondta, a hajón annak idején egy parfümgyáros is utazott, aki az Egyesült Államokba magával vitte 64-féle illatból álló kollekcióját, piacot keresve termékeinek az amerikai kontinensen. "Ő megmenekült, a parfümös fiolákat tartalmazó táskáját viszont elnyelték a hullámok. A 64 üvegcséből 62-t a felszínre hoztak. Ezek máig megőrizték illatukat, megszagolhatóak, így a tárlat valamelyes interaktív is" - mutatott rá Tóth Gabriella.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.