Veszélyben Scott antarktiszi kunyhója
2007. június 12. 16:00
Felkerült a világ száz legveszélyeztetettebb műemléke közé az a fakunyhó, amelyet Robert Falcon Scott brit felfedező épített 1911-ben később végzetesnek bizonyult antarktiszi expedíciója egyik állomásán.
Korábban
Scott és négy társa 1912. január 16-án érte el a Déli-sarkot, vetélytársa, a vele egyidejüleg elindult norvég Roald Amundsen és csapata azonban már előző év december 14.én kitűzte a norvég lobogót a Sarkon. A csalódott és halálosan kimerült Scott és emberei a Déli-sarkról visszafelé tartva vesztették életüket.
Nigel Watson, az Antarktiszon lévő műtárgyak védelmére alakult új-zélandi hivatal illetékese szerint kormánya lehetőségeihez mérten igyekszik megóvni a Scott-expedíció után maradt tárgyi emlékeket, és reméli, hogy immár nemzetközi segítségre is számíthatnak annak nyomán, hogy a kunyhó felkerült a világ száz legveszélyeztetettebb műemléke közé. Mint mondta, az új-zélandi kormány becslései szerint az építmény és a benne lévő tárgyak konzerválása és megóvása mintegy 6,7 millió dollárba (1 milliárd 270 millió forintba) kerülne.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Liszt Ferenc műve csendült fel a Dohány utcai zsinagóga felavatásán
- Idén ősszel is megrendezik a Zsinagógák Hetét
- Koncertek, színházi előadások és hóra táncház is várja az érdeklődőket a Zsidó Kulturális Fesztiválon
- Önfejűsége miatt gyakran keveredett konfliktusokba munkája során Gustav Mahler
- Szász Endre és Kondor Béla alkotásaival emlékeznek a holokauszt áldozataira Szombathelyen
- Ötmillió dollárt költött fogadásokra a múlt század népszerű filmkomikusa, Walter Matthau
- Féltek a középkori orvosok, hogy meggyűlölik őket, ha a leprát gyógyítják
- Már fiatal korában a világ legjobb orientalistái közé sorolták Goldziher Ignácot
- Különleges témákkal várják a látogatókat a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.