Fagyhalálhoz vezetett az antarktiszi versengés
2007. március 29. 15:30
1912. március 29-én halt meg az Antarktisz jégsivatagában Robert Falcon Scott, az Amundsennel a Déli sark meghódításáért vívott versenyfutás balszerencsés vesztese.
Korábban
Versenyfutás az utolsó terra incognitáért
Scott 1868. június 6-án született Devon grófságban egy sörfőző fiaként. Tizenhárom évesen állt be a tengerészethez, ahol mérnöknek tanult. Felettesei már ekkor igen tehetségesnek találták, 18 évesen azt mondták róla, hogy ő fogja kitűzni a brit lobogót a Déli sarkon. A Királyi Földrajzi Társaság elnökének személyes felkérésére vállalta el 1901-1904 között a brit antarktiszi expedíciót, indulás előtt zászlóshajója, a Discovery fedélzetén VII. Edward király is felkereste.Scottot otthon hősként ünnepelték (lovagi rangra azért nem emelték), s ő mindent elkövetett, hogy visszatérhessen a Déli sarkra. A cél érdekében feláldozta vagyonát, adósságokba verte magát, még újdonsült felesége sem tudta visszatartani (indulása után született fiát soha nem is látta), de így is hat évig tartott, amíg a pénzt előteremtette. E téren Shackleton járt nagyobb sikerrel, aki már 1909-ben 160 kilométerre megközelítette a pólust, de a szélsőséges körülmények miatt visszafordulásra kényszerült. Ugyanebben az évben az amerikai Peary meghódította az Északi sarkot, így szédületes versenyfutás kezdődött a Déli sark, az utolsó "terra incognita", ismeretlen föld meghódításáért.
A két vetélytárs látta egymás hajóját, amikor mindketten a Ross-jéggáton, a Bálna-öbölben partra szálltak és 1911 októberében a végső rohamra indultak. Amundsen és négy társa kutyaszánon, 52 kutyával a rövidebb, ám nehezebb útvonalat választotta az Axel Heiberg gleccseren át, Scott a Shackleton által kitaposottat a Beardmore gleccseren keresztül.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap