Megmentik az első antarktiszi épületet
2004. augusztus 26. 10:08
Egy új-zélandi egyesület elhatározta: restauráltatja az Antarktisz első épületét. A kunyhót egy norvég felfedező, Carsten Borchegrevink építette 1899-ben.
Korábban
Az Antarktisz felfedezése Az Antarktisz sokáig nem csupán óriási jégsapkája miatt jelentett fehér foltot a világtérképen. Bár a rómaiak már sejtették egy hideg, jeges déli világrész létezését, felfedezése csak a 19. században kezdődött el, miután 185 évvel ezelőtt először pillantották meg a jeges partokat. |
Egy arc a sarkokról 130 éve született minden idők legnagyobb sarkkutatója, Roald Amundsen, aki egyetlenként járt mindkét sarkon, és hajózott végig mindkét átjárón. |
Carsten Borchgrevink volt az első, aki eltöltött egy telet az Antarktiszon |
Rob Fenwick, az alapítvány vezetője nemrég Norvégiában próbált pénzt gyűjteni a kunyhó restaurálására. Fenwick a norvég Aftenpostennek nyilatkozva elmondta, hogy a kunyhó részben már romokban hever, a tető egy részét már elfújta a szél, a házat és környékét pedig teljesen összepiszkították a pingvinek.
Az amerikai Getty Alapítványtól és a World Monument Fundtól már sikerült támogatást szerezni - mondta Fenwick a lapnak. Alapítványa azt reméli, norvég és brit források is megnyílnak a rekonstrukciót szorgalmazók számára.
Borchegrevink nagyrészt brit támogatással indította expedícióit, ezért hazájában, Norvégiában nem is nagyon ismert a neve. Sajnos soha nem érte el a Déli sarkot. 1902-ben tért haza Norvégiába, ahol érdemeiért lovaggá ütötték.
Ő fedezte fel azonban a Hvalbukta-öblöt, ahonnan Roald Amundsen elindult a Déli-sarkhoz vezető expedíciójára. Borchegrevink kunyhója az Adare-foknál áll, Antartisznak az új-zélandi partokhoz közeli vidékén.
Fenwick és alapítványa azt reméli, Borchegrevink kunyhójának restaurálása után egyszer felújíthatják majd Robert Scott és Ernest Shackleton egykori szállásait is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.