Huszonöt menetet bírt a leghíresebb római kurtizán
2007. március 12. 11:45
Az ókori görögök és rómaiak előszeretettel jegyezték fel a sportban, természetben, anatómiában és a szexben elért kiemelkedő eredményeket.
Korábban
Tudós értekezés unalmas lábjegyzet nélkül
A két svéd régész könyve "mindenfajta tudós értekezés vagy unalmas lábjegyzet nélkül" arra is választ keres, hogy milyen kövér volt a legkövérebb csiga és mennyibe került a legdrágább rabszolga. A rekordok felkutatásához persze több száz régi szöveget kellett elolvasniuk, így nem csoda, hogy ők tudják a legjobban: az antik világ legmagasabb embere 288 cm volt, míg a legalacsonyabb (60 cm) alig érte fel az ágy támláját. "A rendkívüli tulajdonságok és a bizarr jelenségek mindig is lenyűgözték az embereket" - állítják a könyv szerzői.
Az ókori görögök is előszeretettel jegyezték fel a sportban, természetben, anatómiában tapasztalt kiemelkedő teljesítményeket. A legkitartóbb futó 238 km-t tudott megtenni egy nap alatt. Nagy Sándor egyik katonája pedig 13,5 liter bort ivott meg egy ivóverseny alkalmával - igaz, utána holtan esett össze. Az ókori görögök az erényeket és a hibákat is rangsorolták. A legnagyobb talpnyalók például I. Dionüszosz, Szürakuszai türannosza mellett éltek. Állandóan a félig vak uralkodó körül lebzseltek, és amikor annak nyála ráfolyt a ruhájára, lenyalták onnan.
A császári Róma életszemléletét is a legek határozták meg, mivel a Birodalom mindenben első akart lenni. Rómában őrizték a legnagyobb borostyánkövet (négy kg), és az egy főre eső vízfogyasztás itt volt a legmagasabb: elérte az 1100 litert. A legidősebb színésznő Galeria Copiola volt, aki még 104 évesen is játszott, bár volt egy nagy előnye a többiekkel szemben: pantomimszínész volt.
Míg a szenátorok egyik vendégségből a másikba jártak, és állandóan szükségük volt újabb és újabb pletykákra, addig a tudósok leültek, és feljegyezték a bámulatos tényeket. Ebből jött létre a "mirabilia" ("csodás dolgok") nevet viselő műfaj. Ezek a különleges antológiák sok adalékkal szolgáltak a tógát viselő hetvenkedőkről is, akik hevesen udvaroltak az ételt felszolgáló hölgyeknek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap