Huszonöt menetet bírt a leghíresebb római kurtizán
2007. március 12. 11:45
Korábban
Obszcenitások és kicsapongások
A könyvek említést tettek a `leggyönyörűbb kebelről`, és egy 720 méteres hatótávolságú hajítógépről is. A könyvekből azt is megtudhatjuk, hogy Augustus császár 20 ezer sestertiusért szerzett egy olyan madarat, amely azt kiáltotta `Ave Caesar!`.
Ha ezeket a híreket elegánsan beleszőtték a társalgásba, az mindig nagy hatással volt a hallgatóságra, így nem meglepő, ha a szerzők újabb és újabb különcségeket jegyeztek fel. Plinius volt az, aki összeállította a legfájdalmasabb betegségek listáját: első helyre a vesekövek kerültek, ezután jött a gyomorfekély és a migrén. A rómaiak nem riadtak vissza az obszcén dolgoktól sem, így a mirabiliák megörökítették, hogy a legtisztább szodomista egy dél-itáliai pásztor volt, aki kedvenc kecskéjének torkát rózsavízzel öblögette, hogy elmúljon az állat rossz szájszaga.
A Nimes-i vízvezeték |
A pletykaéhes római nemesség azonban nem csak magát örökíttette meg: a germánokat a világ legprimitívebb embereinek tartották, Sztrabón szerint (i.e. 63- i.sz. 23) pedig a spanyoloknak tulajdonítható az egyik legkülönlegesebb higiéniai szokás, a vizeletben való fürdés.
Kétséges persze, hogy mindezek a negatív rekordok a valóságban is léteztek-e. Egyes feltevések kapcsán még a szerzők is kételkedésüknek adnak hangot: az még szerintük is bizonytalan, hogy egy bizonyos Marcus Aponius valóban 140 évig élt-e, vagy hogy valóban éltek-e olyan emberek, akik nem tudtak járni, mivel lábfejük hátrafelé nézett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Vagyona miatt keverték rossz hírbe a szörnyetegnek tartott Báthory Erzsébetet
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon
- Máig nem derült fény arra, hogy ki és miért mérgezte gázzal a mattooni polgárokat
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.