Megmérik a kínai nagy falat
2007. február 14. 17:00 BBC News
Májusban kezdődik az a tudományos program, amelynek során első ízben mérik meg és fel a kínai nagy falat.
Korábban
A kínai nagy fal becsült hossza ötezer kilométer, de pontos mérés soha nem készült még. A kutatás során nemcsak a nagy fal hosszát mérik meg, hanem meghatározzák állapotát, és feltérképezik útvonalát is. A tudományos kutatást a kínai kulturális örökség minisztériuma irányítja, és régészek azért szorgalmazták, mert a szakemberek számára felbecsülhetetlen értékű adatokkal és ismeretekkel szolgál a négy éven át tartó program.
A "száz li hosszú fal" - ahogy a kínaiak nevezik - voltaképpen falak és földépítmények sorozata, amelyeket az i.e. 5. században kezdtek építeni, és először Csin Si Huang idején kötötték össze őket i.e. 220 körül.
Az épített örökség nagyszerű darabja állandó párbeszéd tárgya. Legutóbb arról számoltunk be, hogy egy kínai építőipari céget 500 ezer jüanra, azaz 12 millió forintra büntettek meg azért, mert elbontották a Nagy Falnak az épülő autópálya nyomvonalába eső szakaszát. Az eset azért is különleges, mert héten hatályba lépett épített örökséget védő törvény legelső alkalmazásakor rögtön a legmagasabb bírságot rótták ki a szabálytalankodókra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap