Szkeptikusok szervezik a Darwin-napot
2007. február 5. 18:00
Darwin-napi megemlékezésre buzdít a Szkeptikus Társaság február 12-én. Tavaly 18 országban több mint hatszáz eseményt szerveztek az evolúciós elmélet atyjának tiszteletére.
Korábban
A honlapról egyebek között megtudható, hogy az egyedi ünnepen a Pécsi Tudományegyetemen és a Szegedi Tudományegyetemen előadásokat tartanak az evolúciós vitákról, Budapesten, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban pedig már látható a Darwin életét és munkásságát bemutató kiállítás. A nagyobb, szervezett programok mellett kisebb ünnepségeket is lehet rendezni, ezekhez a szervezők reményei szerint a honlapról is merítenek majd ötleteket.
Hraskó Gábor biológus, "szkeptikus" az MTI-nek elárulta: az eseményeket nem ők szervezik, csak fórumot biztosítanak azok bemutatásához, de abban reménykednek, hogy előbb utóbb minél többen csatlakoznak a kezdeményezéshez.
Az igazi nagy nemzetközi ünnepségre azonban 2009-ben kerül majd sor: ekkor lesz Charles Darwin születésének 200. évfordulója, és ebben az esztendőben lesz 150 éve annak, hogy megjelent Darwin legismertebb és legjelentősebb műve, A fajok eredete.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap